← Vissza

news.bsdnet.hu

Élő adásban dobtak be egy meglepő nevet államfőjelöltnek, az érintett is megszólalt

ATV 2026-07-25 03:04
Az ATV Fórum című műsorában egy betelefonáló érdekes javaslatot tett a következő köztársasági elnök személyére. Az illető megszólalt a jelölése kapcsán. A következő köztársasági elnök személye napok óta beszédtéma Magyarországon. A kormány a lakosságot is bevonta a jelöltek felállításába, és továbbra is várják a javaslatokat. Az ATV Fórum című műsor szerda déli adásában egy betelefonáló a Géniusz kvízműsor győztesét, dr. Kovács Attilát javasolta. A reumatológus főorvos neve ismerős lehet a tévénézők számára, ugyanis a kvízműsor megnyerése után a Géniuszok Géniuszában is az első helyen végzett. A Naphíre telefonon érte el a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház osztályvezető főorvosát, aki elárulta a portálnak, hogy több megkeresést is kapott a jelöltséggel kapcsolatban telefonon és a közösségi médián keresztül. Arra a kérdésre, hogy mit reagálna egy hivatalos megkeresésre a jelölés kapcsán, humoros választ adott. Szerinte egy ilyen felkérés olyan, mint egy fordított lánykérés, hozzátéve, hogy hatalmas elismerésnek venné. „Ez egyike azon kérdéseknek – és nem akarok mindent viccel elütni az életben –, ami olyasmi, mint egy lánykérés, csak egy fordított lánykérés lehetne. Az biztos, hogy egy ekkora megtiszteltetés nem sokszor adódik az ember életében” – mondta dr. Kovács Attila. Elmondása szerint egy ilyen megkeresést nem az elutasítással kezelne, de a döntést végső soron mindenképp a családja bevonásával hozná meg. Hozzátette: véleménye szerint rengeteg olyan szakember él az országban, akik esélyesek lehetnek az államfői megbízatásra. A főorvos elmondta, hogy a hétköznapokban a problémák megoldására mindig a nyugodt kommunikációt alkalmazza, és amennyiben közéleti szerepvállalás mellett döntene, ezt a szemléletet vinné magával. „Én mindig a kommunikációnak voltam a híve, annak, hogy a fennálló problémás ügyeket vagy vitákat igyekezzek elsimítani. Jóindulattal, pozitív hozzáállással és a másikkal való egyenlőséggel – akármit is vall, akármilyen politikát, bőrszínt vagy származást képvisel – mindent meg lehet oldani. Nem a konfliktusok felszítására, hanem a megoldásra törekszem” – fogalmazott Kovács Attila.
Eredeti cikk megtekintése →