Nekiment a Fővárosi Állatkert a Nagycirkusznak, szakmai munkájuk akadályozásáról beszélnek
ATV
2026-07-25 05:36
Súlyos konfliktus robbant ki a Fővárosi Állatkert és a Fővárosi Nagycirkusz között. Az állatkert péntektől kitelepülést szervez az Állatkerti körút és a Varannó utca találkozásánál, mert állításuk szerint a cirkusz hosszú ideje akadályozza a szakmai munkát a saját területükön.
A feszültség középpontjában a lovarda és a korábbi Varannó utca áll, amelyeket az intézmény vissza szeretne kapni. A Fővárosi Állatkert Facebook-bejegyzése szerint a cirkusz a legközelebbi kapu elzárásával régóta megnehezíti az állatmentő feladatokat, miközben a felújított lovardát sem tudják saját céljaikra használni. A mostani figyelemfelhívással azt szeretnék megmutatni, mekkora fizikai akadályt jelent ez a helyzet a mentett vadak fogadásakor. Nyomatékosították ugyanakkor, senki ne bátortalanodjon el, aki segítségre szoruló állatot talál, továbbra is várnak minden sérült vagy beteg védett vadat.
Nem új keletű a vita a Fővárosi Állatkert és a Nagycirkusz között
A két szomszédos intézmény közötti viszony már korábban megromlott. Januárban a Fővárosi Állatkert amiatt emelt szót , mert a zárt, állatszállításokat dokumentáló rendszerükben három ismeretlen iratra bukkantak. Ezek alapján a nevükre került összesen hét ismeretlen ló és tizenegy kutya a Fővárosi Nagycirkusz megrendelésére. A helyzetet akkor visszaélést elérő, súlyos gondatlanságnak nevezték, mivel a külföldről érkező állatok egészségügyi állapotáért és a járványügyi előírások betartásáért az állatkertet terheli a felelősség.
A Fővárosi Nagycirkusz a Telex megkeresésére azt írta, 2021 óta érvényes megállapodásuk van a lovarda és a hozzá tartozó terület használatáról. Hangsúlyozták: az átadás-átvételi jegyzőkönyv pontosan rögzíti a lezárt részeket, amelyeken azóta sem változtattak. Hozzátették, tisztelik az állatkert munkatársait, és az állatvédelmet közös ügynek tekintik.