← Vissza

news.bsdnet.hu

„2014 óta nem lehet tudni, mi a helyzet Magyarországon a jövedelmi szegénységgel”

HVG 2026-07-25 06:00
Felháborodást váltott ki a Fidesz parlamenti frakciójában, hogy a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatások nem annyi diákhoz jutnak el, mint ahányat Magyar Péter miniszterelnök a kampányban beígért. A kormány több kritérium figyelembevételével választotta ki azokat a diákokat, akik részesülhetnek a – kedden már a parlament által is elfogadott – támogatásban. Ilyenek többek között a rendszeres gyermekvédelmi támogatás jogosultjai, az egyszülős családban nevelkedő vagy a sajátos nevelési igényű gyermekek. Így 400 ezer gyermek családja kap támogatást, ami valóban messze van az ígért 700 ezertől. Pedig nemrégen a Központi Statisztikai Hivatal maga közölte azoknak a gyermekeknek a számát, akik szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának vannak kitéve. Ezek szerint amíg 2012-ben 755 ezer ilyen gyermek volt az országban, 2024-re 376 ezerre csökkent a számuk. Ez az adat az Európai Unió számára a KSH által végzett EU-SILC felmérésből származik, tehát a többváltozós megközelítéssel Magyar Péter kormánya több diákot tud elérni, mint ahány szegény gyermekkel a KSH számol. Más kérdés, hogy valóban jól számol-e a KSH, hiszen kutatók jelzései alapján pont ezeket az adatokat kellett újraszámolnia.
Eredeti cikk megtekintése →