Azbeszt a vasi Abért-tónál: kiderült, lesz-e horgászverseny
Agroinform
2026-05-17 10:39
Bár a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) vizsgálja az alternatív helyszínek kijelölésének lehetőségét a lukácsházi Abért-tóra tervezett országos bajnoki középdöntők kapcsán, a jelenlegi helyzet alapján arendezvényekmegvalósíthatók a lezárt parkolók igénybevétele nélkül is.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált mintavétele korábban azbeszt jelenlétét mutatta ki avízterületnagyparkolójában, a horgászok számára fenntartott parkolóban, az ezeket összekötő útszakaszon, valamint a Dozmati víztározó bekötőútján és parkolójában. A korlátozások életbe lépését követően a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a vízüggyel egyeztetve ideiglenes várakozóhelyeket alakított ki a helyszínen. A korábbi parkolózónák melletti zöldfelületeken és betonozott részeken engedélyezett a járművek elhelyezése, amennyiben az nem akadályozza a közúti forgalmat.
Töltsd le az Agroinform mobilapplikációtAndroidravagyiOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.
A Mohosz a vasi szövetséggel egyeztetve kiemelte, hogy a vízügyi igazgatóság és az illetékes hatóságok megelőző intézkedései a lakosság védelmét és a kitettség minimalizálását szolgálják. A Vas Vármegyei Kormányhivatal hivatalos tájékoztatása szerint a kockázatot nem maga az azbeszttartalmú anyag jelenléte hordozza, hanem az abból felszabaduló és tartósan belélegzett rostok jelenthetik.
A szövetség szerint a jelenlegi korlátozások a porzás mérséklését és a területek biztonságos kezelését célozzák, ezért szorosan együttműködnek a hatóságokkal. Az osztrák bányákból származó, vélhetően azbeszttel szennyezett kőzúzalék kapcsán több egyéb helyszínt is vizsgálhatnak a szakemberek. A horgászszervezetek minden esetben a hivatalos állásfoglalásokat és az akkreditált laboratóriumok vizsgálati eredményeit tekintik mérvadónak.
Abért-tó – Fotó: vasivizeken.hu
A szövetség leszögezte, hogy a megmérettetéseket kizárólag az összes hatósági, egészségügyi és biztonsági feltétel maradéktalan teljesülése esetén tartják meg. A helyzetet folyamatosan elemzik, de jelenleg úgy látják, a lezárt parkolók mellőzésével is biztonságosan lebonyolíthatók a versenyek. Amennyiben a körülmények miatt mégis elkerülhetetlenné válna a helyszínváltoztatás, a Mohosz a hivatalos felületein időben értesíti a résztvevőket.
Forrás:pecaverzum.hu
Indexkép: vasivizeken.hu