← Vissza

news.bsdnet.hu

Megszólalt Hornyák állítólagos kinevezéséről a Slovan-vezér

Csak Foci 2026-05-17 11:56
Az elmúlt hetekben a szlovák sajtó több alkalommal is beszámolt róla, hogy a szlovák válogatotthoz távozó Vladimir Weiss helyét Hornyák Zsolt veheti át a Slovannál. A pozsonyi klub ügyvezető igazgatója, Ivan Kmotrík azonban a szombati, Michalovce elleni szezonzáró mérkőzés előtt cáfolta a pletykákat. Nem állunk vele kapcsolatban – idézte a sport.sk Kmotrík Voyo-nak adott nyilatkozatát. "Számos nevet hallottam az elmúlt hetekben a médiában, de ha nem tévedek, egy sem volt köztük, akivel tárgyalunk. Eddig sikerült titokban tartanunk, aminek nagyon örülök. Szóval várják meg a bejelentést. Még van néhány napunk, talán néhány hetünk. Természetesen nem akarjuk húzni az időt. A lehető leggyorsabban szeretnénk lezárni az ügyet, de ez nem egyszerű döntés, ezért biztosan nem fogunk meggondolatlan vagy elhamarkodott döntéseket hozni. Bízom benne, hogy a következő két hétben sikerül ezt lezárni, és a hónap elején kiderül, ki lesz az új edző." Még pénteken, az MTK elleni mérkőzés után Hornyák Zsolt is reagált a hírekre. - Voltak már olyan hírek az évek alatt, hogy leváltanak, tehát az ember megszokja. Mindig örömteli, ha szóba kerülsz valahol, akár a határon túl. Az, hogy ez most megtörtént egy jó klubcsapatnál Szlovákiában, ez számomra örömteli. Élő szerződés köt a Puskáshoz, és egy csomó munka is van még, de a táskám el van készítve mindig, ha netán kirúgnának vagy ha jobb csapat keresne meg. Van élő szerződésem, és még tele vagyok energiával a munkámban. Úgyhogy majd a jövő megmondja - mondta Hornyák a pénteki találkozót követően. https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/bl-es-el-selejtezok-az-eto-es-a-fradi-is-kikothet-izlandon-itt-vannak-az-eddig-ismert-lehetseges-ellenfelek
Eredeti cikk megtekintése →