Súlyos üzetetet küldött Magyar Péter: a Fidesz blokkolná az uniós forrásokat
Index
2026-07-26 10:13
„A TISZA-kormány pár hét alatt letárgyalta, amire az Orbán-kormány három év alatt nem volt képes. Elfogadtuk a korrupcióellenes intézkedéseket, aminek köszönhetōen a magyarok hozzájuthatnak az őket megillető 6 ezer milliárd forint uniós forráshoz” – hívta fel erre a figyelmet Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán , majd kiemelte:
A Fidesz először a Parlamentben leszavazta a korrupcióellenes jogszabályokat, most pedig az Alkotmánybíróságon akarja megakadályozni, hogy a magyarok hozzájussanak a pénzükhöz.
Mint ismert , csütörtökön írtunk arról, hogy megérkezett az Alkotmánybíróságra a beadvány, amelyben 50 ellenzéki képviselő az Alaptörvény 17. módosításának a köztársasági elnököt eltávolító rendelkezését támadja. Magyar Péter most szavaival erre regálat.
Az indítvány szerint a záró és vegyes rendelkezések közé beiktatott 34. pont megalkotása sérti az alaptörvényi eljárás követelményeit, és ezért kérik annak megsemmisítését. Emellett azt is javasolják, hogy a kérelem érdemi elbírálása előtt az Alkotmánybíróság kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságánál.
Magyar Péter a vasárnapi posztját úgy folytatta, hogy „vajon mi járhat a Fidesz-frakció fejében, amikor el akarják venni az ezermilliárdokat a magyar egészségügytől, az oktatástól, a közlekedéstők, a magyar vállalkozásoktól? Vajon miért akarják ellehetetleníteni az energiahatékonysági, a bérlakásépítési és a vidékfejlesztési programokat? Vajon miért akarják megakadályozni, hogy közösen beindítsuk a magyar gazdaságot, amire ők négy éve nem voltak képesek?”
Majd bejegyzését így zárta: „hogy hívhatja magát nemzetinek egy párt, miközben minden lépésével a hazája és a magyarok ellen tesz?”
(Borítókép: Magyar Péter 2026. július 23-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)