Petőfi emlékhelyének avatásán üzent Tarr Zoltán: kivizsgálják a határon túli támogatásokat
Origo
2026-07-26 15:44
A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete, ami azt is jelenti, hogy ezekből a jogokból nem lehet elvenni – hangsúlyozta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter vasárnap az erdélyi Fehéregyházán, a felújított és kibővített Petőfi-emlékhely avatóünnepségén.
A Segesvár melletti településen az 1849. július 31-én történt fehéregyházi (más néven segesvári) csata 177. évfordulójára emlékeztek, és
A megemlékezés ünnepi istentisztelettel kezdődött az unitárius templomban, ahol Kovács István unitárius püspök mondott imát, majd Szabó László lelkész prédikált.
A miniszterként első alkalommal Erdélybe látogató Tarr Zoltán ünnepi beszédében a támogatáspolitikáról szólva elmondta: az előző évek anyaországi támogatásait meg fogják vizsgálni és visszaélések esetén meg fogják tenni a szükséges jogi intézkedéseket.
A miniszter szerint az előző kormány felhasználta a határon túli magyarokat arra, hogy ideológiai és politikai befolyását kiterjessze.
– mondta.
„Mi magunk egyeztetést és párbeszédet, beszélgetéseket ígérünk honfitársainknak, mert ez az, amire az elmúlt esztendőben nem volt lehetőség” – fogalmazott. Hozzátette:
A Petőfi Sándor eltűnését is eredményező fehéregyházi csata kapcsán elmondta: a magyar nemzet minden elnyomó rendszeren, történelmi mélyponton túl tudott lépni, és úgy vélte, 2026 egy új kezdet lehetősége a magyar nemzet előtt.
A magyar történelemben számtalan időszak emlékeztet arra, mennyire bátor, szabad és a hazájáért mindenre képes a magyar, és ez a bátorság és szabadság a közös nemzeti alap, mely a legnehezebb időkben is összetartotta a nemzetet és ebből táplálkozik a jövő is, amelyet a jelenlegi kormány építeni akar – mondta.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az előző nemzedékek tagjainak mondott köszönetet, akik akkor is ápolták a Segesvár melletti Petőfi-emlékhelyet, amikor nem voltak eszközök rá vagy épp tilos volt.
Petőfi Sándor esetében fennáll a veszély, hogy a kultusz mögött eltűnik az ember – vélte –, és emlékeztetett, hogy a legnagyobb magyar költő a Partiumban és Erdélyben írta jelentős verseit és a Petőfi-kultusz is innen indult.
– idézte fel.