Az elemző szerint a Fideszben, és azon túl is van igény arra, amit Orbán Viktor kihagyott
Index
2026-07-27 05:57
„Erre számítottam, korábban írtam is arról, hogy Orbán Viktor nem tud, nem akar eltérni az eddigiektől, a tusnádfürdői beszéd pedig annak a folytatása volt, amit az elmúlt tizenhat évben láttunk” – kezdte lapunk kérdésére Horn Gábor.
Az elemző szerint Orbán Viktor „továbbra is a külső erőkről, a külső hatalmakról, a kommunizmusról beszélt , új elemként egészen Hitlerig sikerült elmennie, valamint a 133 napos vörös terror is megjelent a beszédben. Előzetesen azt gondoltam, hogy elhangzik néhány önkritikus mondat, de nem hallottam ilyet. Talán utalásként egy-két félmondatban felvetődött, hogy valamiről a Fidesz is tehet, viszont nem hallottam valódi magyarázatát annak, hogy miért jutott ide a párt.”
Horn Gábor úgy vélekedett, „a jelenlegi politikai berendezkedés elleni nagyon erőteljes szöveget hallottunk. Orbán Viktor nem is annyira a Fideszben, mint inkább egy mozgalomban, ellenállásban látja a megoldást, de én nem érzékelem, hogy Magyarországon sokan gondolkodnának ebben. A Sándor-palotánál néhány ezren tüntettek, nem látom a harcos százezreket, milliókat, a közvélemény-kutatások sem ezt mutatják. Orbán Viktor abban bízik – ezt gyakorlatilag el is mondta –, ha minél rosszabb, annál jobb. A Fidesznek az adhat lehetőséget, ha ősszel összeomlik a gazdaság. Bízom benne, hogy ez nem történik meg, és abban is bízom, hogy Orbán Viktor sem szeretné ezt. Ha mégis megtörténik, az sem egyértelmű, hogy akkor újra a Fidesz jönne. Ahogy a Tisza esetében is láttuk, megjelenhetnek új erők.”
Az elemző érdekes elemként azonosította, hogy „Orbán Viktor reménye kapcsolódik a harcostársai – például Jansa, Babis vagy Fico – visszatéréseihez, bár az is sajátos, hogy a baloldali, magyarellenes Fico Orbán Viktor barátja.”
A Republikon Intézet vezetője a beszédből azt hallotta ki, „mintha a liberálisok helyett most a kommunisták lennének a főellenség. A Bóka Jánossal tartott sajtótájékoztatón új elem volt, hogy gyakorlatilag elhangzott az SZDSZ dicsérete, ami engem jó érzéssel töltött el, már csak Magyar Pétertől várok hasonlót és minden rendben lesz. Orbán Viktor egyébként úgy tesz, mintha az elmúlt harminchat évben végig a jobboldal részeként harcolt volna, de elfeledkezik az első évekről, mintha a liberális Orbán Viktor és a liberális Fidesz kitörlődött volna.”
Horn Gábor összességében úgy látja, Orbán Viktor tusnádfürdői előadása
a maga rendszerében jól elmondott beszéd volt, az egyre fogyatkozó saját tábornak valószínűleg rendben volt, a célnak megfelelt, de ennél szélesebb körnek nem szólt. Az, hogy nem hangzott el a választási vereség értelmezése, szerintem azért is probléma, mert erre a Fideszben, és azon túl is van igény. Az eddigi úton próbálnak haladni, de szerintem ez az út már nincs.
A volt politikus megjegyezte: „Az is megmaradt a kommunikációban, hogy a nemzetként azonosítják önmagukat, ami engem személy szerint is sért.”
Horn Gábortól azt is megkérdeztük, milyennek látja a tusványosi fesztivál helyzetét és jövőbeli szerepét. Az elemző szerint Orbán Viktor beszédén szép számmal jelentek meg érdeklődők, vélhetően többen hallgatták a Fidesz elnökét a helyszínen, mint egy évvel ezelőtt.
Örülnék, ha megmaradna Tusványos, de annak nem örülök, hogy gyakorlatilag pártrendezvény lett belőle, ez már tényleg a Fideszről szól, és sok száz millió forint közpénzt is kapott. A hőskorban én is voltam Tusnádfürdőn, amikor a rendezvény még tényleg össznemzeti találkozóként működött. Annak idején komoly célja volt az eseménynek, hogy teret adjon a magyar-román párbeszédnek, valamint a különböző társadalmi, politikai értékrendeknek vitahelyszínt biztosítson. A hangulat biztos jó, jó zenekarok vannak, de idén a politikai rész szinte kizárólag arról szólt, mi lesz veled Fidesz, ilyen értelemben inkább pártrendezvény, viszont akkor nem az államnak kell finanszíroznia
– fogalmazott Horn Gábor, hozzátéve: „Szeretném, hogy megmaradjon Tusványos, viszont az elfogadhatatlan, hogy egy bukott állampártról szóló rendezvényt a magyar adófizetők pénzéből működtetnek. Legyen akár kisebb, próbáljon saját lábra állni, adják össze civilek a finanszírozást, vagy támogassák lelkes, gazdag, jobboldali emberek. Ha meghívnának egy másfajta Tusványosra, akkor én is szívesen részt vennék az eseményen.”
(Borítókép: Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde 2026. július 25-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)