← Vissza

news.bsdnet.hu

Cáfolta a bajnok klub ügyvezetője a felcsúti edző érkezését

NB1.hu 2026-05-17 14:46
"Nem állunk vele kapcsolatban" - mondta a szakember. Úgy fest, hogy az erről szóló sajtíóhírek dacára mégsem lesz a szlovák bajnok Slovan Bratislava vezetőedzője Hornyák Zsolt. A pozsonyiak ügyvezetője ugyanis cáfolta az értesüléseket. „Nem állunk vele kapcsolatban.Számos nevet hallottam az elmúlt hetekben a médiában, de ha nem tévedek, egy sem volt köztük, akivel tárgyalunk”–idézi acsakfoci.huIvan Kmotríkot, aki előbb Hornyákra, majd alighanem részben Borbély Balázsra utalt, akinek neve szintén felmerült a sajtóban. Kmotrík hozzátette:„Eddig sikerült titokban tartanunk, aminek nagyon örülök. Szóval várják meg a bejelentést. Még van néhány napunk, talán néhány hetünk. Természetesen nem akarjuk húzni az időt. A lehető leggyorsabban szeretnénk lezárni az ügyet, de ez nem egyszerű döntés, ezért biztosan nem fogunk meggondolatlan vagy elhamarkodott döntéseket hozni. Bízom benne, hogy a következő két hétben sikerül ezt lezárni, és a hónap elején kiderül, ki lesz az új edző.” Hornyák egyébként maga is megszólalt a témában. Az NB I legrégebb óta dolgozó vezetőedzője úgy fogalmazott, megszokta már a leváltásáról és a távozásáról szóló híreket, de a táskája készen áll.
Eredeti cikk megtekintése →