Győrfi Pál aggodalommal figyeli az átalakulást: „benne van a pakliban”, hogy leváltják, egy nő lehet az utódja
Mandiner
2026-05-08 07:00
Győrfi Pál őszintén beszélt arról, milyen bizonytalanságokat lát a kormányváltás időszakában, és arról, hogy továbbra is ő maradhat-e a mentőszolgálat szóvivője.
Győrfi Pál a László Lilla által vezetettLegyen az!vacsora-talkshow vendégeként szokatlan őszinteséggel beszélt arról, milyen érzés számára, amikor egy ember neve szinte teljesen összeforr azzal az intézménnyel, amelyet képvisel. A mentőszolgálat ismert szóvivője nemcsak a hivatásáról, hanem a vele járó felelősségről és a jövővel kapcsolatos bizonytalanságairól is nyíltan beszélt – írja azNLC.
Az elmúlt több mint húsz év során Győrfi Pál és a mentőszolgálat neve szinte elválaszthatatlanná vált egymástól. Ez az erős összekapcsolódás ugyan komoly szakmai elismerést jelent, de egyben jelentős lelki terhet is ró rá. Saját elmondása szerint ma már nehezen tud különbséget tenni a magánember és a szóvivő szerepe között.
Nem tudom szétszedni a dolgot – ha valaki a mentőszolgálatra mond valami rosszat, vagy merül föl valami vád, az egyben Győrfi Pálra is vonatkozik.”
A politikai helyzetet tovább árnyalja az egészségügyben zajló átalakulásokkal járó bizonytalanság – mutatott rá a szóvivő. Kiemelte, a változások nemcsak intézményi szinten, hanem az egyéni sorsokban is kérdéseket vetnek fel.
Győrfi Pál nem titkolta, hogy aggodalommal figyeli a folyamatokat.
„Teljesen új kormányzat, teljesen új egészségpolitika és teljesen új állami intézményrendszer alakul ki. Ebben mi lesz az irányvonal? Hát ez most szerintem velem együtt nagyon sok ezer embernek izgalom, úgyhogy izgulok, persze.”
A beszélgetés során az utódlás kérdése is felmerült, amelyre Győrfi meglepően nyitottan reagált.
Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a jövőben egy nő vegye át a helyét.
Rámutatott, hogy szerinteegy női jelölt olyan szempontból is jó választás lenne, hogy az egészségügyben fontos a női gondoskodó, érzelmes archetípus. Úgy véli, bizonyos helyzetekben az empátia és az érzelmi intelligencia kifejezetten előnyt jelenthet ebben a szerepkörben.
Ezt is ajánljuk a témában
A 444 sajnos arcátlanul folytatja az olvasók félrevezetését. Horváth K. József írása.
Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád
***
Hol marad a vízió, és mi lesz a nagy ígéretek teljesítésével? Kovács András írása.
Kicsit se vagyok vészmadár és mindig adok esélyt, de most: féltem a hazánkat!
A miniszterelnök máris összehívta a Tisza-kormányt.
Sulyok Tamás az orbáni világot képviseli. Ez annyira irritálja Magyar Pétert, hogy még a közös fotózkodást is letiltja. Ez kutyagusztusról árulkodik. Horváth K. József írása.
De ha hibáznak, elismerik azt.
Bírósági dokumentumok szerint a Buddha becenéven ismert tiszás informatikust korábban zsarolás és információs rendszer elleni bűncselekmény miatt jogerősen elítélték.
Ezt az olcsó jakobinus hangulatkeltést kéne abbahagyni.
Márciushoz képest 0,84 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Az ukrán korrupcióellenes hatóságok letartóztatnák Andrij Jermakot, az elnöki hivatal volt vezetőjét, akit egy Kijev melletti luxuslakópark finanszírozásával összefüggő pénzmosási ügyben gyanúsítanak. Egy frissen kiszivárgott hangfelvétel szerint Jermak körei irányíthatták az ukrán állami bankot.