← Vissza

news.bsdnet.hu

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Police.hu 2026-07-28 06:15
A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának. Elfogása után kábítószergyanús anyagot találtak nála, a gyorsteszt pedig többféle drog fogyasztását is kimutatta. Egy XI. kerületi járőrpáros a Kelenföldi pályaudvarnál és környékén teljesített szolgálatot július 21-én. A rendőrök 8 óra körül a buszvégállomásnál három vitatkozó férfira lettek figyelmesek. Amikor a rendőrök odaléptek hozzájuk, egyikük futásnak eredt, ezért a járőrök üldözőbe vették. Menekülés közben a férfi hátranézett, hogy lássa, hol járnak a rendőrök, közben azonban nekiszaladt egy hirdetőtáblának. Ezzel a menekülése is véget ért, elfogták. A mások két férfi igazoltatásakor nem találtak gyanús körülményeket, míg a menekülő közelében jellegzetes marihuánaszagot éreztek, és testi tünetei is arra utaltak, hogy kábítószert fogyaszthatott. Nadrágzsebéből egy szúrós szagú, megtekert cigaretta, táskájából pedig simítózáras tasakokba csomagolt, kábítószergyanús növényi származék került elő. A 36 éves férfinál alkalmazott kábítószergyorsteszt amfetamin, kristály, kokain és marihuána fogyasztását támasztotta alá. A nyomozók M. Norbert ellen kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást, és gyanúsítottként hallgatták ki
Eredeti cikk megtekintése →