← Vissza

news.bsdnet.hu

22 milliárd forinttal támogatják a kistelepülések fejlesztéseit a Magyar Falu Programban

Agroinform 2026-07-28 07:35
A források felhasználásával többek között utak, járdák és vízelvezető rendszerek korszerűsítésére, önkormányzati épületek felújítására, valamint a helyben elérhető szolgáltatások és intézmények fejlesztésére nyílhat lehetőség. Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re , hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket. A támogatásról Dr. Lőrincz Viktória, település- és vidékfejlesztési miniszter számolt be, aki kiemelte: a fejlesztések célja, hogy a magyar falvak még élhetőbbé váljanak, és a vidéken élők számára is biztosítottak legyenek a megfelelő körülmények a mindennapokban. Mint fogalmazott, a 22 milliárd forintos keretből az 5000 fő alatti települések egyaránt fejleszthetik infrastruktúrájukat és helyi közszolgáltatásaikat. Hangsúlyozta azt is, hogy a forrásokat szakmai szempontok alapján kívánják odaítélni, azokhoz a településekhez irányítva, ahol a legnagyobb szükség mutatkozik. Forrás: Facebook/Dr. Lőrincz Viktória Indexkép: Shutterstock
Eredeti cikk megtekintése →