← Vissza

news.bsdnet.hu

Soha nem látott minőségben tér vissza a Queen 1986-os budapesti koncertfilmje

Mediapiac 2026-07-28 11:10
Negyven évvel a legendás budapesti koncert után teljes körű, 4K-s felújítással tér vissza a mozivászonra a Queen Budapest. A Freddie Mercury és a Queen 1986-os fellépését megörökítő koncertfilm a Budapesti Klasszikus Film Maraton nyitófilmjeként debütál szeptemberben, majd októbertől országszerte is látható lesz. Pontosan 40 éve, 1986. július 27-én adott koncertet a Queen a Népstadionban mintegy 80 ezer néző előtt, miközben a stadionon kívül további tízezrek hallgatták az előadást. A zenekar történetében ez volt az első fellépés a vasfüggöny mögött, így a koncert nemcsak zenei, hanem történelmi jelentőségű eseménnyé is vált. A Zsombolyai János rendezésében készült Queen Budapest koncertfilm 17 kamerával, 35 milliméteres filmre örökítette meg az estét, emellett a zenekar budapesti tartózkodásának emlékezetes pillanatait is bemutatja. Látható benne többek között Freddie Mercury szárnyashajós érkezése, szentendrei sétája, hungaroringi gokartozása, valamint az a máig ikonikus jelenet, amikor elénekli a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt. A felújítást a Sony Music Vision megbízásából a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma és Filmlaborja, valamint Peter Jackson csapata, a Park Road végezte. Az NFI digitalizálta a 40 éve megőrzött eredeti negatívokat, míg a kép- és hangrestaurálás Új-Zélandon készült el. A restaurált változat szeptember 15-én, a Budapesti Klasszikus Film Maraton nyitófilmjeként lesz először látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmet ezt követően világszerte bemutatják a mozik, Magyarországon október 7-től a Pannónia Entertainment forgalmazásában. A B udapesti Klasszikus Film Maratont szeptember 15. és 20. között rendezik meg. A fesztivál mintegy száz vetítéssel, restaurált klasszikusokkal, szakmai programokkal és nemzetközi vendégekkel várja a közönséget.
Eredeti cikk megtekintése →