A NAV megkapta Balásy Gyula cégeitől a pénzt – de mi lesz a több 10 milliárdos vagyonnal?
Mediapiac
2026-07-28 14:20
Lezárult a végrehajtás a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó két vállalat ellen, melyet a NAV indított – a cégek fizettek, s augusztus elején véget érhet az állami átvilágításuk is, ám kérdés, mi lesz a nagy mennyiségű pénzzel.
A G7 értesülései szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pontot tett a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó két vállalat ellen indított végrehajtási eljárás végére. Idén májusban indult eljárás a New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. ellen, amelyet mostanra megszüntettek, csak egy harmadik cég esetében nem zárult még le.
A végrehajtások lezárásának oka az lehet, hogy a banszámlák korábbi zárolását részben feloldották, ezért a vállalatok ki tudták fizetni tartozásaikat a NAV részére – tudatta a G7.
Balásy Gyula cégei végezték az állami kommunikáció és rendezvény oroszlánrészét az Orbán-kormány idején.
Miután azonban április 12-én lezajlottak a választások, a vállalatok számláit zárolták a hatóságok a nyomozás keretében, amely egy feltételezett NER-es vagyonmentéssel függött össze.
Mint azt a G7 megírta, a Balásy érdekeltségébe tartozó cégek így átmenetileg fizetésképtelen állapotba kerültek, a jelentős készpénzállományuk ellenére sem.
Balásy Gyula május 4-én interjút adott a Kontroll című műsornak, melyben vállalatait és vagyona egy részét az államnak ajánlotta fel.
Magyar Péter miniszterelnök nem fogadta el ezt, de a cégcsoport pénzügyi és jogi átvilágítása ezután mégis kezdetét vette.
A G7 úgy tudja, augusztus elején lehet vége az átvilágításnak. Ezután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Miniszterelnökség hozhat döntést arról, mi legyen a cégekben levő több 10 milliárdos vagyonnal, átveszi-e azt az állam.
Magyar Péter a közelmúltban jelezte, hogy magukat a vállalatokat a magyar kormány nem venné át. Úgy fogalmazott, „visszaszerezhető közpénzt keresnek” ezeknél.
Egy esetleges állami beavatkozás tehát a vagyonra terjedhet ki, hogy mi lesz a cégekkel, arról később határozhatnak.
A G7 korábbi számításai alapján nem kis összegről van szó: a négy érintett vállalat együttes nettó eszközértéke 55–60 milliárd forintra rúghat, bankszámláikon és pénztáraikban pedig 2025 végén több mint 26 milliárd forintnyi készpénz állt rendelkezésre – írta meg a lap.
Búcsút inthettek a szerződéseknek a Balásy Gyula-féle Lounge-cégek – az állami rendezvényügynökség nem kért belőlük