← Vissza

news.bsdnet.hu

Megszavazta a parlament, hatalmas változás jön a hazai adózásban

Portfolio 2026-07-28 15:38
A frissen elfogadott jogszabálycsomag elsődleges célja a bürokrácia csökkentése és az adórendszer átláthatóbbá tétele - írta Kármán András pénzügyminiszter közösségimédia-bejegyzésében. Az Országgyűlés mai döntése ugyanis több olyan adónemet is kivezetett a rendszerből, amelyek fenntartása gazdaságilag nem volt indokolt. Felszámoltuk azokat az adónemeket, amelyek semmilyen érdemi bevételt nem termeltek az államkasszának, sőt, az adminisztrációs költségük magasabb volt, mint a realizált bevétel – mutatott rá a miniszter, kiemelve, hogy a módosítások után a korábbi több mint ötven helyett lényegesen kevesebb adónem marad érvényben Magyarországon. A döntés értelmében megszűnik a szén-dioxid-kvótaadó és a tranzakciós illeték is. A kvótaadó korábbi szabályozása összeegyeztethetetlen volt az uniós joggal, ami miatt kötelezettségszegési eljárás indult az ország ellen, az uniós bíróság pedig jelentős összeg visszafizetésére kötelezte a magyar államot. Ugyanakkor a környezetterhelés ellensúlyozására a kormány megduplázza a levegőterhelési díjat, amelynek mértéke 2003 óta nem változott. A jogszabálycsomag emellett több, korábban kedvezményezett helyzetben lévő piaci szereplő adóelőnyét is megszünteti. Kivezetik a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) adókedvezményét, a műemléki beruházások adóalap-kedvezményét, valamint a növekedési adóhitelt. Ezzel párhuzamosan bezárják a bizalmi vagyonkezelőkön keresztül igénybe vehető adóelkerülési kiskapukat is, miközben a jogintézmény eredeti funkciója megmarad. Változnak a kriptoeszközökre vonatkozó szabályok is, a parlament ugyanis eltörölte a validálási kötelezettséget, ami a várakozások szerint új lendületet adhat a hazai szektornak. Az eddigi negatív és piacromboló szabályozás miatt az elmúlt időszakban sok szereplő megszüntette a kriptoeszközökkel kapcsolatos szolgáltatását Magyarországon, de az előterjesztés hatására a piac már most élénkülni látszik – hangsúlyozta Kármán András. Címlapkép forrása: MTI Fotó/Purger Tamás
Eredeti cikk megtekintése →