← Vissza

news.bsdnet.hu

A csalók ezúttal is a bizalomra építettek

Police.hu 2026-07-28 14:28
Banki ügyintézőnek és rendőrnek adták ki magukat, majd a pénzének biztonságára hivatkozva vették rá áldozatukat többmilliós tranzakciókra. A 64 éves csömöri nő július végén kapott egy telefonhívást. A vonal másik végén jelentkező ismeretlen a bankja ügyintézőjeként mutatkozott be, és azt állította, hogy veszélybe került a bankszámláján lévő összeg, ezért annak megóvása érdekében sürgősen intézkednie kell. A hívásba később egy másik személy is bekapcsolódott, aki rendőrként megerősítette a korábban elhangzottakat. A telefonálók arra vették rá a sértettet, hogy azoknál a pénzintézeteknél, ahol számlával rendelkezik, hajtson végre átutalások az utasításaik szerint. A nő bízott bennük, és végrehajtotta a kért banki tranzakciókat. Mire kiderült, hogy bűncselekmény áldozatává vált, a közel 146 millió forint már eltűnt. Az ügyben csalás bűntette miatt indult eljárás. Fogadja meg tanácsainkat, hogy ne váljon bűncselekmény áldozatává! Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál
Eredeti cikk megtekintése →