← Vissza

news.bsdnet.hu

Kármán András bejelentette: két tagot is visszahív az MNB felügyelőbizottságából

Portfolio 2026-07-28 20:43
Az MNB monetáris politikája – beleértve az alapkamat meghatározását és az árstabilitás biztosítását – a kormánytól függetlenül működik - jelentette ki Novák Előd kérdésére válaszolva Kármán András pénzügyminiszter a parlament keddi ülésén. A tárcavezető szerint ugyanis ez a legfőbb garanciája annak, hogy az infláció kezelését távol lehessen tartani a napi politikai érdekektől. A tárcavezető ezután elmondta, hogy a jegybank ugyanakkor az államháztartás része is, így a rábízott közpénzek felhasználását az Állami Számvevőszéknek és az Országgyűlésnek is szigorúan ellenőriznie kell. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a korábbi Fidesz-kormányzat alatt ez a gyakorlat éppen fordítva működött, hiszen a korábbi nemzetgazdasági miniszter rendszeresen nyomást gyakorolt a kamatdöntésekre és az árfolyam-politikára, miközben a jegybank gazdálkodását kivonták a nyilvános kontroll alól. A rendszer megértéséhez Kármán András szerint fontos elkülöníteni a jegybank két legfontosabb testületét. Míg a Monetáris Tanács esetében a függetlenség sérthetetlen, addig a felügyelőbizottság az MNB tulajdonosi ellenőrzéséért felel, ahol a fő szempont az elszámoltathatóság - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. A miniszter cáfolta azokat a felvetéseket, amelyek szerint a felügyelőbizottság jelenleg törvénytelenül működne amiatt, mert Csath Magdolna nem tagja a testületnek. A jogszabályok értelmében az Országgyűlés által választott három tag esetében nincs pártkvóta , így a kormánypárt is szabadon jelölhet. A valódi probléma Kármán András szerint nem a kvóták hiánya, hanem az, hogy a korábbi felügyelőbizottság éveken át tétlenül nézte, ahogy a NER-hez köthető szereplők több százmilliárd forintnyi közpénzt vittek ki a jegybankból. A tagok a magas tiszteletdíjak zsebre rakása és a céges autók használata mellett gyakran arra hivatkoztak, hogy jogállásukból adódóan nem tudnak beavatkozni az MNB szisztematikus megkárosításába. A felelőtlenség felszámolása érdekében a pénzügyminiszter visszahívta a jegybank felügyelőbizottságába delegált két miniszteri tagot, és újakat jelölt a helyükre, a tiszteletdíjak mérséklésére pedig törvénymódosítást nyújtanak be - jelentette be Kármán András parlamenti felszólalásában. Az egyik visszahívott tag Hoffmann Mihály , az ÁKK nemrég leköszönt vezérigazgatója , aki a miniszter képviselőjeként volt tagja a felügyelőbizottságnak. A másik érintett személy Kisgergely Kornél, szakértőként delegált tag, aki korábban az EXIM Banknál dolgozott, illetve 2026 májusig államtitkári pozíciót is betöltött. A Pénzügyminisztérium jelenleg azt vizsgálja, hogyan lehetne rendszerszinten is megerősíteni a jegybanki gazdálkodás felügyeletét. A jelenlegi struktúra egyik súlyos hibája, hogy az MNB belső ellenőrzési vezetője közvetlenül az elnöknek van alárendelve, így attól kapja az utasításokat és a javadalmazását, akit ellenőriznie kellene. A tárca ezért egy olyan új, bevált nemzetközi mintákra épülő ellenőrző szerv létrehozását mérlegeli, amely közvetlenül a felügyelőbizottság irányítása alá tartozna. Emellett elengedhetetlen, hogy a jövőben a felügyelőbizottság hatásköre a jegybanki alapítványokra és az ingatlanfelújításokat végző leányvállalatokra is maradéktalanul kiterjedjen - zárta felszólalását a pénzügyminiszteri tárca vezetője. Címlapkép forrása: MTI Fotó/Purger Tamás
Eredeti cikk megtekintése →