← Vissza

news.bsdnet.hu

Háborog a szakma és a HVG Ruszin-Szendi választása miatt

Mandiner 2026-07-29 05:58
A HVG cikke szerint a Magyar Péter vezette új kormány megalakulása után egy héttel Ruszin-Szendi Romulusz frissen kinevezett honvédelmi miniszter összehívta a Bálnába a katonai szféra meghatározó szereplőit, hogy zárt állománygyűlésen bemutassa tárcája és a Magyar Honvédség új vezetését. Csakhogy a cikk szerint ott volt a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattól még 2023-ban, 11 év után ezredesként nyugdíjazott Szuvák Attila, akit ráadásul sajtóinformációk szerint nem sokkal később egyenesen a szolgálat új főigazgatójaként mutatott be Ruszin. Azóta erről nyilvánosan nem kommunikált a miniszter, ám a szervezet honlapján egyelőre szerepel Szuvák neve, főigazgató-helyettesként, noha Magyar Péter a vezetést korábban leváltotta. A HVG úgy tudja, vannak, akik mindezt fenntartással figyelik, mert „Szuvák karrierje többek megítélése szerint nem makulátlan, és a hozzáértése is megkérdőjelezhető”. A cikk szerint a csak anonim módon nyilatkozó források véleménye úgy összegezhető: egy bukott nemzetbiztonsági főtisztet reaktiválhat most a Tisza. Ezt ráadásul az írás címének is adták, kitérve arra is, a vezetői tapasztalat nélküli állítólagos jelölt szakmai felkészültségét többen megkérdőjelezik, a múltjában pedig akad egy „tisztázatlan algériai incidens”. A szakma tehát háborog, de a HVG szerint a kormányban is tudnak a felmerülő problémákról. nyitókép: Czeglédi Zsolt / MTI
Eredeti cikk megtekintése →