Kritikus hetek után jöhet a felüdülés Magyarországon: a keresési adatokon is meglátszik a súlyos aszályhelyzet
Portfolio
2026-05-08 14:42
Az elmúlt hetekben több cikkünkben is beszámoltunk már róla, hogy a tavasz eleje óta tartó igen száraz időjárásegyre súlyosbodóaszályhelyzetetidézett elő Magyarországon.Április végére, a szakemberek értékelése szerint már az általában júniusihoz volt mérthető a földek szárazsága, amely több növénykultúra számára is aggasztó hírnek számít. Május elejére a száraz körülmények miatt
a Duna vízszintjeis vészesen csökkent, Budapesten pedig emiatt ismét láthatóvá vált az Ínség-szikla
Az agrárium szempontjából a tavaszi aszályhelyzet mellett azáprilis végén és május elejéna hajnali fagyok is komoly károkat okoztak a termelőknek.
A hosszú, csapadékmentes időszakot követően a hét folyamán megjelentek az első bizakodásra okot adó időjárás-előrejelzések. A meteorológusok szerint az elkövetkező napokbanszámottevő eső eshetKelet-Közép-Európában, ami érzékelhetőenyhülést hozhathazánkban. A pontos csapadékmennyiség és területi eloszlás ugyanakkor egyelőre kérdéses maradt.
A Google Trends legfelkapottabb témákat listázó felülete alapján az időjárás-téma nagy hangsúlyt kapott az internetes keresések terén az elmúlt héten Magyarországi.Az legfelkapottabb keresési trend a "jégeső"volt, amely a hazánkat idén először elérő intenzív zivataroknak tudható be.
Az aszályos időszakban beérkező első komolyabb csapadék azonnal hatalmas érdeklődést váltott ki.
Az időjárás keresési kifejezés szintén a legfelkapottabb témák között szerepelt, mellette pedig maga az aszály is megjelent kapcsolódó kifejezésként.
Az„időjárás" keresési kifejezésiránt az április végéig viszonylag stabil volt az érdeklődés, majd május elejétők kezdve
az elmúlt 90 nap legmagasabb szintjére ugrott a keresési intenzitás a Google szerint.
A szaggatott vonal jelzi, hogy az adatok még gyűlőben vannak, és az emelkedés valószínűleg még nem zárult le.
Az "Aszály" témakör — amely az aszályhoz kapcsolódó összes keresési kifejezést összesíti — iránti érdeklődés éves viszonylatban nézveis láthatóan kilőtt idén tavasszal.
A tavalyi nyárinál is magasabb szintre jutott az érdeklődés 2026 tavaszán,
és a szaggatott vonal alapjánaz emelkedés még folyamatban van.
Hosszabb, ötéves perspektívában nézve, a témakör iránta 2022-es nagy szárazság idején volt a legnagyobb az érdeklődés Magyarországon.A mostani, 2026 tavaszi kiugrás ahhoz ugyan nem ér fel, de az elmúlt öt év adatai között
ez a második legnagyobb kiugrás az érdeklődés tekintetében.
A területi megoszlás alapján az aszály által legsúlyosabban érintett alföldi területeken volt a legintenzívebb az érdeklődés:
Csongrád vármegye vezette a listát, Békés és Tolna vármegye pedig szintén kiemelkedett.
Ez a tartalom a Google-lel való fizetett partnerség része, aGoogle Trendsnépszerűsítésére.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images