● news.bsdnet.hu

Ma mesékkel fogunk foglalkozni, éspedig rögtön kettővel is, mindkettő a nagy mesemondótól Schmidt Máriától származik. Eredetileg történész volt a hölgy, de pályát módosított, amit én hibának érzek, hiszen a meséi sem nem szépek, sem nem izgalmasak, ebből a szempontból nyomába sem ér Andersennek, a Grimm testvéreknek vagy Benedek Eleknek – mégis mesél, remélem, nemsokára kiadják a regéit orosz nyelven is, az elemi iskolások számára, esetleg Megyinszkij előszavával. Nagyon megérdemelné. (Képünk illusztráció) A történet tegnap kezdődött, amikor is a volt kormány maradék sajtója mintegy varázsütésre, szinte ugyanabban a pillanatban elárasztotta a nyilvánosságot azzal, hogy „három rendőr járt Schmidt Máriánál”. Miért járt három rendőr a Terror Házában? Azért, mert állítólag valaki „névtelenül feljelentette az igazgatónőt iratmegsemmisítésért”. Honnan tudjuk mindezt? Schmidt Máriától. Mi történt? Hősnőnk állítása szerint semmi, mikor a rendőrök látták, hogy nem folyik semmiféle iratmegsemmisítés, „leléceltek”. Csak így, lazán. A hírt ilyen vagy amolyan formában közölte a Mandiner, az Origo, a Magyar Nemzet, a Vadhajtások és a Minden Szó, sőt, Bayer Zsolt is feldolgozta pár soros jegyzetben, miáltal megkapta a hitelesség pecsétjét fideszes körökben, a történet bevonult a Szent Dogmák közé, melyekben kételkedni eretnekség. Majdnem akkora, mintha valaki nem hinné, hogy az oroszokat annak idején csakis és egyedül Orbán Viktor kergette ki az országból, pusztán a szájával. Márpedig én nem hiszem, és erre okom is van. A történetet Schmidt Mária „Látószög” című blogja közölte egy, „A Jacques Baud-ügy, avagy az Európai (Szovjet)Unió” című írásféleségben. Érdekes körülmények között jelent meg, de menjünk szépen, sorban, hogy érthetővé váljanak a kételyeim. Először is azt tekintsük, miért beszélek én itt KÉT meséről? Azért mert annyi is szerepel a történetben: az egyik Jacques Baudról szól, a másik a három rendőrről. Kezdjük Bauddal, mert vele végünk előbb. Azt írja az illetőről Schmidt Mária, miszerint: „ 2025 decemberében az Európai Unió szankciós listára tette a svájci állampolgárságú Jacques Baud brüsszeli lakost. Ez azt jelenti, hogy az illető nem hagyhatja el Belgiumot, lezárják a bankszámláit, persona non gratává nyilvánítják, ellehetetlenítik a megélhetését. Nem vehet magának élelmiszert, gyógyszert, nem fizethet a lakhatásáért. Bár Baud nyugdíjas hírszerző-elemző, és megtakarításai is vannak, az európai intézményektől tartó svájci nagybankban lévő számláihoz is csak ügyvédje közbenjárására, ideiglenesen kapott korlátozott hozzáférést. Ami a nyár végén lejár. Szankciós listára politikai okokból, a véleménye miatt került. Ennyit a szólásszabadságról az Unióban. Baud ugyanis nem állt ki Ukrajna mellett, nem foglalt állást Oroszországgal szemben, hanem svájci megfigyelőként, semleges, távolságot tartó alapállásból elemezte a 2022 óta tartó orosz–ukrán háborút. Ami ezek szerint az Unióban tilos. Nem elég, hogy betiltották az orosz médiatermékeket és hogy ezerrel nyomják az ukránokkal együtt kimunkált háborús propagandát, ami mintegy varázsütésre mindenhol ugyanazt a dallamot fújja, de az attól tartózkodó véleményeket is büntetik.” Igazat mond Schmidt Mária? Nem, mesét mond. Ha kicsit elővesszük Baud élettörténetét, hajmeresztő állításokat találunk benne. Úgymint: 2020-ban megjelent kötetében azt állította, miszerint a Szovjetunió 1979-ben azért szállta meg Afganisztánt, hogy megelőzzön egy amerikai hadműveletet, mely az ország destabilizálását célozta volna. Azt állította, hogy Szergej és Julija Szkripal ételmérgezéstől lettek rosszul, nem pedig a közkedvelt novicsoktól. Azt állította, hogy a darfuri háborúnak csak 2500 halottja volt, annak ellenére, hogy minden forrás 300 ezerről tud. Tagadta a szíriai hadsereg felelősségét a 2011-es homszi mészárlásért, valamint a 2013 és 2018 között Ghouta, Khan Sheikhoun és Douma városában elkövetett vegyi támadásokért Azonban az európai uniós adatok szerint nem ezekért szankcionálták, hanem azért, mert több orosz propaganda-orgánumban és az európai sajtóban is azt állította, miszerint „Ukrajna megszervezte a saját megszállását annak érdekében, hogy csatlakozhasson a NATO-hoz”. Ennek a kijelentésnek érdekes a logikája: ehhez ugyanis Kijevnek először is össze kellett volna játszania Moszkvával – különben nincs megszállás, hiszen nincsenek megszállók sem – és el kellett volna pusztíttatnia az ország jelentős részét az orosz hadsereggel, de miért is? Baud szerint azért, hogy felvegyék a NATO-be (ami a szervezet szabályai szerint hadban álló állam esetében tilos). Miért akar csatlakozni a NATO-hoz Ukrajna? Hogy többé senki se szállhassa meg. Baud szerint tehát végső soron Ukrajna „megszállatta” saját magát, hogy ne lehessen megszállni. Logikus... A fentiek is bizonyítják, hogy Baud nem ártatlan áldozat, hanem orosz propagandista, bármilyen is a múltja, olyasmi az Európai Uniónak, mint nekünk Spöttle vagy Nógrádi: mindent tud, mindent is tud, mindent jobban tud, mindenre van egy rossz, sőt, orosz válasza. Itt emlékeztetnék arra, hogy a szerecsenmosdató Schmidt Mária 2025 áprilisának végén a mostanihoz hasonló, bicskanyitogatóan hazug mesében tagadta a bucsai mészárlást, jobban mondva – régen és közismerten megcáfolt, hamis vallomásokra hivatkozva – a községbe bevonuló ukrán hadseregre próbálta azt fogni. Most pedig a vele egy követ fúvó Baudot (igen, ő is tagadta Bucsát) mentegeti, hazudja becsületes embernek. Különben meg mindenért, tehát Baud megvádolásáért is a brit titkosszolgálatot hibáztatja, ami viszont Moszkva külpolitikájában olyan három hónapja kapott újra kiemelt hangsúlyt, szóval a helyét keresi Mária, valahol Dugin, Lavrov és Nariskin között, be akar illeszkedni ebbe az irányvonalba. Nem tudom, de szankcionált már az Unió ennél kevesebbért is propagandistát. Ezen elgondolkodhatna, ha hajlandó lenne erre a fárasztó tevékenységre. A Baud-mesével tehát végeztünk, jöjjön a Három Rendőr Regéje. Ezt a követezőképpen írja le a már idézett szövegben: „ Tudjuk, hogy milyen fontosak a feljelentések, főleg, ha névtelenek. Én magam is megtapasztaltam múlt szombaton este fél kilenckor, amikor három rendőr jelent meg a Terror Háza Múzeumban, egy feljelentésre hivatkozva, miszerint iratmegsemmisítés folyik az irodákban. Amikor meggyőződtek arról, hogy az irodákban nem tartózkodik senki és hogy az őrökön kívül senki sincs az épületben, leléceltek. Nyilvánvaló, hogy megfélelmesítési szándékkal jöttek. Lehet, hogy volt valami „fontos és megbízható” feljelentés is, de az is lehet, hogy önszorgalomból, esetleg kirendelésre jöttek. Még ha lett is volna iratmegsemmisítés, ami tréfás (persze nem is volt), hiszen minden hivatalos ügy a számítógépes rendszeren keresztül történik, a jegypénztári és ajándékbolti pénztárgépek pedig a NAV-hoz vannak bekötve, akkor sem tudom, milyen jogszabályba ütközne a személyes feljegyzések, vázlatok ledarálása?” Először is gratulálok új Kazinczynknek a „megfélelmesítés” szóhoz, van olyan jó, mint az „útelágazódás” volt Medgyessy Pétertől, csak ő nem írásban újította a nyelvet, ami mégis enyhítő körülmény. De lássuk az eset részleteit: lehet bűn Magyarországon az iratmegsemmisítés? Bizonyos esetekben, például ha sérti a könyvelési fegyelmet, lehet, de emiatt nem megy ki sem három, sem egy rendőr a helyszínre. Akkor sem, ha „névtelen feljelentés” érkezik, sőt, akkor pláne nem, ugyanis Magyarországon a névtelen feljelentés nem tiltott, de a hatóságoknak nem kötelező vele foglalkozniuk. Ha az irat nem tartalmaz konkrét adatokat vagy bizonyítékokat, a rendőrség vagy az ügyészség azt rendszerint következmény nélkül mellőzi vagy elutasítja. Sőt, még egy átlagos bejelentés esetén is felveszik az értesítő adatait, azonban az illető kérheti, hogy ezeket tartsák titokban, kezeljék bizalmasan. Tehát, ha a szomszéd minden este rommá veri a feleségét – ilyennek voltam már tanúja – és kihívjuk a rendőrséget, kérhetjük, hogy ne mondják meg, ki értesítette őket, bár nagy variációs lehetőség nincs. De névtelen feljelentés, mint olyan, nem létezik, ha csak nincsenek benne nagyon pontos és nagyon terhelő adatok. Arra, hogy valahol „iratokat semmisítenek meg” egy budapesti szombat estén, mikor tele van a város kötekedő részeggel és drogossal, egy átlagos kapitányság csak nagyon-nagyon indokolt esetben küldene ki bárkit is. Három rendőr pedig nem is szokott együtt előfordulni: a járőr lehet egyfős, enyhébb ügyek esetében, lehet járőrpár, ami a leggyakoribb, vagy lehet járőrcsoport, de ez már nagyobb tömeg biztosításához vagy veszélyes helyszínekhez dukál. Esetünkben ilyesmiről nincs szó. Aztán merengjünk el kicsit azon, hogy MIKOR is történt az eset. Schmidt Mária írása, amiben említi a történteket, július 21-én jelent meg, és ebben kifejezetten a „múlt szombat estét” jelöli meg időpontként. 21-e kedd volt, tehát a rendőrök látogatására ezek szerint 2026. július 18-án, 20:30 körül kerülhetett sor. Már persze, ha egyáltalán sor került. Ez az írás tehát napvilágot látott 21-én, és első látásra nem teljesen érthető, miért pont 29-én lett belőle futótűzként vágtató hír. Addig senki sem olvasott a fideszes médiában Látószög blogot? Elég szomorú, kérem, elég szomorú. Vagy mégis, mi akadálya volt annak, hogy még frissen, az esemény után pár nappal legalább akkora ügyet csináljanak belőle, mint Szakács István „beviteléből”? Azt hiszem, megfejtettem a választ. A cicatévé volt ez az akadály. A cicatévé nem egy állatoknak szóló csatorna és nem egy gyermekműsor, mint a Cicavízió volt, hanem a zárt láncú televízió (closed-circuit television), vagyis a biztonsági kamerarendszer neve a rendőri szlengben. Mivel egy múzeumról van szó, nem egy társasházról, teljesen természetes, hogy nem csak lehet, de kell is legyen benne cicatévé. Ugyan nehezen tudnék elképzelni olyan hülye bűnözőt, aki pont a Terror Házából próbál meg ellopni valami értékeset – nem volna mit, nincs ott se műkincs, se ékszer, se egyéb drága holmi, az ötvenes évekbeli tárgyakért meg nem érdemes fáradozni – de akkor is kötelezőek a biztonsági előírások. Tehát, ha bementek a rendőrök az épületbe, arról kéne legyen felvétel. Vagy nem kéne legyen. Ugyanis minimum három, maximum hatvan napig köteles megőrizni az üzemeltető a biztonsági kamerák felvételeit, a GDPR szabályozásának betartása mellett, de a megőrzés időtartamának felső határa nem teljesen kötött. Tehát három napig biztos meglesz a felvétel, csak mivel ez tárhely-igényes, ezután már a rendszer beállítása dönti el, meddig tartják meg. Ha úgy állítják be, három naponta törli az adatokat ha másképpen, akkor hosszabb ez a periódus. A legtöbb magyar üzemeltető egyébként 7-14 napig vigyáz a mentésekre. Hatvan nap után azonban nincs mese, ha nem kiemelten fontosak a képek: törölni kell őket. Schmidt Mária a korábbi szabályozást ismerhette, ami a minimális három napi megőrzést írta elő. Tehát 21-én három nappal antedatálta a „rendőri látogatást”, abban a biztos tudatban, hogy a megjelenés időpontjára már minden felvételt töröltek, és nyilvánosságra hozta az írását. Aztán megkérdezhetett valakit, hogy mikor is törölték a CCTV-videót? Ja, hogy csak egy hét múlva fogják? Az baj... még a végén TÉNYLEG kijön néhány rendőr és elkéri a felvételeket, amiken nincsenek rajta... akkor „embargózzuk le” a hírt, esetleg vegyük ki a nyilvános anyagok közül, míg a törlés le nem zajlik. Az ám, csakhogy a megjelenés dátumát nem tudta átírni, azt a blogsablon automatikusan teszi ki. Így lett végül is a 18-i „ügyből”, amit 21-én közölt (és embargózhatott le vagy rejthetett el – nem olvasok én sem minden nap Látószög blogot) csak 29-én hír, de akkor minden rendelkezésre álló felületen egyszerre. A rendőri szervek ettől még megkérdezhetnék, hogy miről is beszél a hölgy és ki járt nála, csak félek, nincs kapacitásuk ilyen ostobaságokkal foglalkozni. Hogy ne írjak egyből szemen szedett hazugságokat, ugyanis azt bizonyítanom kéne. Bár Baud esetében bizonyítottam is, amint Bucsa esetében szintén. Ez a mese is több, mint kétes. Ha Schmidt Mária, nagy mesemondónk most több tisztelet követel a valószínűleg légből kapott állításainak, akkor a saját szavaival válaszolok neki, amikkel ezt az inkriminált írását zárta. „ Tiszteletet? Ki iránt?” Szele Tamás