● news.bsdnet.hu

A különböző pénzügyi rendszereket megkülönböztethetjük két fontos tulajdonság alapján: ki bocsátja ki a pénzt – a magánszektor vagy az állam –, valamint, hogy a pénzteremtés és a hitelezés összekapcsolódik-e – igen vagy nem? Ezen megkülönböztetések alapjánnégyféle pénzügyi rendszer különül el. A jelenlegi pénzügyi rendszerben a pénzteremtő a magánszektor (bankok), a pénzteremtés és a hitelezés pedig összekapcsolódik. A szuverén pénzelmélet szemlélete alapján ebből a szerkezetből erednek a jelenlegi pénzügyi rendszer fő hibái: a pénzteremtés hasznának átengedése (érdemtelen pénzáramlások), valamint a pénzteremtés és az eladósodás összekapcsolódása (pénzügyi válságokra hajlamos rendszer). Ezzel szemben az állami pénzrendszerben az állam a pénzteremtő, a pénzteremtés és a hitelezés pedig különválik, vagyis a jelenlegi pénzügyi rendszer mindkét fő hibája feloldható. A szuverén pénzreform elmozdulását az ábrán nyíl jelzi. Ez a felosztás egyben tisztáz néhány félretársítást is: az állami pénzrendszerben az állam által létrehozott pénzmennyiség tehát – ellentétben a keménypénz-rendszertől – igazodhat a gazdaság pénzigényéhez; a hiteleket pedig – ellentétben az egyszintű bankrendszerrel – piaci alapon, a bankok közvetítik, így a megtakarítások, erőforrások allokációja hatékony marad. Az állami pénzrendszer halmazon belül ugyanakkor számos alváltozat létezik. Ezek különböznek nevükben, motivációjukban (céljukban), javasolt (mérleg-) szerkezetükben, illetve további résztulajdonságokban is. Tegyünk itt is rendet! A Ricardo-terv, a Chicago-terv, a teljes tartalékolás (full-reserve banking), a teljes pénz (100% money), a szűk-bankolás (narrow banking), a közpénzrendszer (public money), a szuverén pénz és a nemzeti pénz, valójában – megfelelő kalibrálás esetén – mind ugyanazt a pénzügyi rendszert takarhatják. A feltételes mód azonban indokolt, mivel nem megfelelő kalibrálás esetén a javaslatok mégsem érhetik el a kívánt változást. Például a „teljes tartalékolás” megköveteli a bankoktól, hogy a náluk lévő látra szóló betétekkel megegyező mennyiségű jegybankpénzt tartsanak. Egy ilyen állapot ugyanakkor kialakulhat akár a jelenlegi pénzügyi rendszerben is, például a jelentős mértékű mennyiség lazítások (QE-k) következményeként. A „teljes tartalékolás” csak akkor vezet az állami pénzrendszerhez, amennyiben a jegybank nem ad pénzt a bankoknak (például jegybanki rendelkezésre állás, illetve eszközvásárlások keretében). Különböző állami pénzreformerek eltérő logikai utat járnak be a jelenlegi pénzügyi rendszer feltérképezésekor, különböző módon hangsúlyozzák annak hibáit. A szerzők egy része a pénzteremtés hasznának visszaszerzésére teszi a hangsúlyt. Ez a kritika kétszáz évre megy vissza.Ricardoangol közgazdász, arra mutatott rá, hogy a Bank of England mérlegében eszközoldalon elsősorban államkötvények, forrásoldalon pedig papírpénzek vannak – lényegében semmi más nem történik, minthogy az – akkor még magántulajdonban lévő – jegybank papírpénzt teremt a semmiből és kölcsönadja azt. Javaslata: állami jegybank létrehozása, valamint a jegybankon belül a pénzkibocsátó és hitelező részleg különválasztása. Száz évvel később, az 1930-as évek gazdasági válsága számos bankcsődöt, és hatalmas gazdasági mélyrepülést eredményezett. Amerikai közgazdászok egy csoportja – köztük (a kémiai Nobel-díjas) Frederick Soddy és Irving Fisher – azt látta a probléma fő forrásának, hogy a pénzmennyiség a hitelezés változásának a függvénye, valamint, hogy a pénzek eltűntek a gazdaságból a bankcsődök miatt.Chicago-tervnéven ismertté vált – valójában többféle alváltozatot tartalmazó – javaslat lényege: a pénzteremtés és a hitelezés különválasztása, a pénzek teljes biztonságba tétele. A századfordulón készültJoseph Huberpénzreformjavaslata, amely széles körben elemzi a jelenlegi pénzügyi rendszer problémáit, valamint a szuverén pénz lehetőségét. Javaslata: a pénzteremtés visszaszerzése, a pénzteremtés és a hitelezés különválasztása. A 2008-as válságot követően a javaslat népszerűsége nőtt, különböző civil mozgalmak – köztük a Positive Money, vagy az International Movement for Monetary Reform (IMMR) – karolták fel azt, illetve mutatták be saját – némileg módosított – javaslataikat. Michael Kumhofaz IMF kutatójakéntA Chicago-terv újragondolva (The Chicago Plan Revisited)című tanulmányában modellezte egy lehetséges pénzreformváltozat makrogazdasági előnyeit, kinyitva ezzel az utat az ilyen irányú akadémiai kutatások számára. Svájc Vollgeldsinitiative névennépszavazást tartotta szuverén pénzreformról. Adigitális jegybankpénzbevezetésének bizonyosváltozataipedig szintén hasonló pénzreformhoz vezethetnek – ennek bemutatása is külön elemzést igényel. Különböző szerzők részben eltérő problémafelvetésből indulnak ki. Ugyanakkor a bemutatott problémák körkörösen összekapcsolódnak: Nem csak a problémák, de a megoldások is egymásból erednek: Ezért van az, hogy a különböző kiinduló problémát felvető, illetve eltérő hangsúlyozású pénzügyi reformjavaslatok tartalmilag ugyanahhoz a pénzügyi rendszerhez vezethetnek. A különböző szerzők javasolt mérlegszerkezetben is eltérhetnek. A négy jellemző szerkezet: Teljes tartalékolás bankon belül:a teljes tartalékolási kötelezettség előírható minden egyes bankra. Ekkor minden egyes bank ugyanannyi jegybankpénzzel (tartalékkal) rendelkezik eszközoldalon, mint amennyi látra szóló számlapénzt mutat ki forrásoldalon. Ezen felül minden egyes bank mérlegében eszközoldalon hitelek, forrásoldalon lekötött számlaegyenlegek állnak. Számlavezetés és hitelezés intézményi különválasztása:a teljes tartalékolás szintén megvalósítható a kétféle banki tevékenység, a számlavezetés és hitelezés intézményi különválasztásával. A Chicago-tervvel kapcsolatos javaslatok nagy része ezt a szerkezetet vázolja fel. Ebben a szerkezetben a bankok letétkezelői és hitelezői részlege jogilag is két külön intézménnyé, számlavezető és hitelező bankká alakul át. Számlaegyenlegek banki mérlegből való kivétele:a számlaegyenlegek leválaszthatók a bank hitelezési tevékenységétől, amennyiben azokat jogilag kivesszük a bank mérlegéből. A számlatulajdonosok ekkor tényleges tulajdonosaivá válnak a pénznek. A bank csak letétkezelője, ügyintézője lesz a számlaegyenlegeknek. Ezen változat mellett érvel Huber, a svájci Vollgeldsinitiative referendum során pedig szintén ez a szerkezet került bemutatásra. Pénzkibocsátás teljes visszavétele:a bankok nem ékelődnek a pénzhasználók és a jegybank közé, nem kapnak szerepet a pénzforgalom lebonyolításában. A jegybankpénzekhez minden gazdasági szereplő közvetlenül hozzáfér; a bankokon és az államon túl, a háztartások és a vállalatok is. A bankok mérlegében eszközoldalon hitelek, forrásoldalon befektetések állnak. Ezt a szerkezetet javasoljuk a nemzeti pénz reformjavaslatban. Megfelelő kalibrálás, illetve a kiskapuk befoltozása esetén mindegyik szerkezet hasonló tartalmú pénzügyi rendszerhez vezethet.Minden változat esetében szükséges a jegybanki rendelkezésre állás korlátozása, a monetáris finanszírozás tilalmának feloldása.Egyes változatok esetében különösen fontos a kiskapuk befoltozása. (A különböző szerkezethez társítható előnyök és hátrányok elemzése egy külön írást igényel.) A pénzügyi rendszereknek általában – így az állami pénzrendszernek is – számos további tulajdonságai vannak. Ezeken belüli választások ugyanakkor már nem kötelező elemei az állami pénzrendszernek. Ilyen további kérdések: Az állami pénz reformjavaslat a történelem során több néven, többféle problémákra adott válaszként, többféle szerkezetben, többféle résztulajdonság választása mellett került bemutatásra. Az állami pénzrendszert az határozza meg, hogy a pénzteremtés állami, a hitelezés banki, a kettő pedig szétválik. Változatlanul azt gondoljuk, hogy a bemutatott pénzreformmal – a pénzkibocsátás visszavételével – a GDP 4-6 százaléka megnyerhető, a pénzügyi rendszer biztonságosabbá tehető. A pénzreform talán a legnagyobb horderejű, kedvező változás egy ország gazdasága számára. Az itt bemutatott rendszerezésekkel a kritikák egy része megválaszolásra kerülhetett, más kritikák és kérdések azonban megmaradtak, emellett pedig számos nyitott kérdés megvitatásra vár. Ennek a vitának ad otthont idén május 13-án az NKE Budapest Public Finance Seminar. ASovereign Money konferenciánrészt vesz Michael Kumhof, az IMF és a Bank of England korábbi kutatója, valamint Josh Ryan-Collins, a University College London kutatója. A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images