● news.bsdnet.hu

A Londonban élő Elspeth Beard 1982 októberében, 23 évesen indult el otthonról, hogy BMW-jével megkerülje a Földet. Bő két év alatt közel 56 ezer kilométert tett meg és új emberként tért vissza hazájába. Beard még kamaszként, 16 évesen próbálta ki először a motorozást egy barátja Husqvarnáján a Salisbury-síkságon. Első saját motorja egy Yamaha YB100 volt, amit egy Honda CB250 követet. A később a világ körüli úton használt vasat 1979-ben vette meg. Ez egy 1974-es BMW R60/6 volt, léghűtéses, 600 köbcentiméteres, kéthengeres boxermotorral és kardánhajtással. Hősünk a nagyjából 48 ezer kilométert futott gépet használtan, körülbelül 900 fontért vásárolta, majd a nagy kaland előtt még belepakolt további 25 ezret a Skóciában, Írországban, a kontinentális Európában és Korzikán teljesített túrái során. Amikor megszületett benne a világ körüli út ötlete, építészhallgatóként tanult és egy különösen megterhelő szakításon esett át. Későbbi visszaemlékezéseiben az indulás személyes hátteréhez sorolta azt is, hogy elégedetlen volt a tanulmányi eredményeivel, de a végső lökést a párkapcsolat fájdalmas vége adta meg a számára. A családja nem lelkesedett az ötletért, különösen édesanyja aggódott érte, aki egy kórház sürgősségi osztályán dolgozott, ezért különösen tartott a motorbalesetektől. A legnagyobb problémát természetesen az anyagiak jelentették. Beard ugyan megpróbált szponzorokat is keresni, ám sikertelenül; visszaemlékezése szerint az egyik lehetséges szponzor kifejezetten azért utasította el, mert nőként nem tartotta alkalmasnak a vállalkozásra. Őt azonban még ezzel sem lehetett eltántorítani. Egy marylebone-i pubban végzett munkával összegyűjtött több mint 2600 fontot, aztán nekilátott a felkészülésnek. Beard nem volt képzett motorszerelő, de vásárolt egy Haynes javítási kézikönyvet és fokozatosan megtanulta az alapvető karbantartási és javítási műveleteket. Indulás előtt egyedül kicserélte a motorján a bovdeneket, új akkumulátort szerelt be, lecserélte az olajat és a gumiabroncsokat, leszerelte a hengerfejeket és egy további hengertalp-tömítéssel csökkentette a kompressziót, hogy a motor könnyebben viselje a különböző minőségű és oktánszámú üzemanyagokat. Induláskor puha, nyeregtáska jellegű oldaltáskákat, tanktáskát és az utasülésre rögzített nejlonzsákot használt, de ezek hosszú távon nem bizonyultak elég tartósnak, biztonságosnak és praktikusnak, ezért már az út során zárható alumínium dobozrendszerre cserélte őket. Ezzel szemben a ruházata tökéletesen bevált: az egész úton lényegében ugyanazt a felszerelést viselte, ami egy zárt Bell bukósisakból, egy Lewis Leathers bőrdzsekiből és motoroscsizmából, illetve egy Belstaff motoros nadrágból állt. Alkatrészek és fogyóeszközök: négy olajszűrő, négy gyújtógyertya, négy megszakítóérintkező, kondenzátor, gyújtótrafó, gyertyakupakok és -kábelek, gáz-, kuplung-, elsőfék- és kilométeróra-bowden, két belső gumi, villaszimeringek, szelepek, himbák és tengelyeik, hengerfej- és hengertalp-tömítések, tolórúd-tömítések, küllők, motor- és váltóolaj, zsírok, benzincső, izzók, biztosítékok, csavarok, alátétek, bilincsek és drót. Szerszámok: villáskulcsok, dugókulcsok, csavarhúzók, fogók, imbuszkulcsok, állítható kulcs, nyomatékkulcs, gumiszerelő vasak, nyomásmérő, gyertyakulcs, patentfogó, kalapács, gumikalapács, hézagmérő, forrasztóeszközök, drótvágó, elektromos teszter és reszelő. BMW-specifikus eszközök: kipufogócsonk-kulcs, kormánycsapágy-szerszám, lengővilla-szerszám és a teleszkóp zárókupakjához használható kulcs. Sydney után szegecshúzót, szegecseket és alumíniumlemezt is vitt magával az oldaldobozok javításához. A BMW-t 1982 szeptemberében Dartfordban ládába csomagolták és felrakták egy New Yorkba tartó gépre, majd Beard október 2-án repült utána, hogy két nappal később New Yorkban nyeregbe pattanhasson és megkezdhesse élete kalandját. Az észak-amerikai szakasz Kanada, az USA és Mexikó területét érintette és egy ijesztőbb intermezzót leszámítva veszélytelenül zajlott. Egy amerikai útszakaszon egy motoros banda tagjai körbevették hősünket, aki gyorsítással próbált kijutni szorult helyzetéből. Nagyjából 145 kilométer/óra sebbeségre gyorsított fel, ami akkoriban még nem volt sima autópálya-tempó. Végül annak köszönhette, hogy az agresszorok eltűntek a visszapillantóban, hogy a 600-as BMW jóval mozgékonyabb és fordulékonyabb volt, mint az őt üldöző chopperek, így a kanyarokban egyszerűen nem tudták őt utolérni. Az amerikai szakasz Los Angelesben zárt, ahol Beard a motort hajón Sydneybe küldte, maga pedig Új-Zélandra utazott, hogy ott töltse el az idejét, míg a BMW megérkezik Ausztráliába. Beard később úgy fogalmazott, hogy Ausztrália jelentette számára a legnagyobb fizikai megpróbáltatást a szédítően nagy távolságok, a hőség, a rossz utak és az elszigeteltség miatt. Ennél azonban sokkal nagyobb probléma volt, hogy mire Sydneybe ért, gyakorlatilag elfogyott a pénze, egyik visszaemlékezése szerint körülbelül 50 dollárral érkezett. Nagyjából hét hónapig maradt a városban, ahol nappal egy építészirodában dolgozott, esténként pedig vendéglátós munkát is vállalt, hogy összeszedjen annyi pénzt, amivel folytathatja az útját. A Sydney-ban töltött hónapok alatt egy garázsban lakott és közben elkészítette a BMW alumínium csomagtartó rendszerét, miután az induláskor elkalmazott táskák nem váltak be. Két hónap alatt eszkábálta ösze az immár zárható rendszert, melyhez alumíniumlemezeket hajlított egy szögvasból készített váz köré, amit szegecsekkel és szilikonos tömítőanyaggal rögzített, hogy a kialakítás könnyű, vízálló és terepen is viszonylag egyszerűen javítható legyen. Miután elhagyta Sydney-t meg is történt a kaland első balesete: egy Townsville közelében húzódó földúton a BMW belefutott egy nagy kátyúba, melynek hatására többször megpördült, Beard pedig súlyos agyrázkódást szenvedett, minekután két hetet töltött egy kórházban. A felépülése után Ausztrália keleti partján észak felé fordult, majd bemotorozott a kontinens belsejébe, hogy megnézze a híres Ayers Rockot, végül pedig a Nullarbor-síkságon keresztül Perthbe ment, ahonnan a motort hajón Szingapúrba küldte. Míg a BMW megérkezett az úticéljára, Beard Jáván és Szumátrán töltötte el az idejét egy Chris nevű barátjával. Szingapúrban aztán olyasmi történt, ami rendesen keresztülhúzta az útitervet: míg egy étteremben Beard és Chris figyelmét egy megrendezettnek tűnő dulakodás elterelte, ellopták az egyik táskájukat, amiben benne volt Beard összes pénze, útlevele, vízumai, jogosítványa, a motor forgalmi és szállítási dokumentumai és az indítókulcsa. Új útlevelet nagyjából tíz nap alatt tudott szerezni, a teljes dokumentáció helyreállítása azonban mintegy hat hetet vett igénybe. A BMW müncheni központja az alvázszám alapján küldött számára új kulcsot, az ausztrál szállítmányozó pedig pótolta a fuvarpapírokat. Ezen idő alatt hősünk egy olcsó szállás padlóján aludt és ahol csak lehetett, gyalog közlekedett, hogy pénzt takarítson meg. A bajoknak ezzel még nem volt vége a Távol-Keleten. Beard Malajzián keresztül haladt északnak, majd a maláj–thai félszigeten át Bangkok, Chiang Mai és az Aranyháromszög térsége felé motorozott. Mivel Burma – a mai Mianmar – szárazföldi útvonala külföldiek számára zárva volt, nem tudott India felé északnyugaton továbbhaladni, ezért vissza kellett fordulnia dél felé, hogy Penangból hajóval jusson el Madrasba. Ekkor volt kénytelen megtanulni, hogy a sietség nem jó motiváló tényező. Mivel el kellett érnie a Penangból Madrasba induló hajót, komfortzónán kívüli sebességgel terelgette a BMW-t, ezért amikor egy szembejövő teherautó közelében egy kutya futott elé, nem tudta megállítani a járművet, a motor pedig az árokba, majd egy fának csapódott. A balesetben Beard mindkét tenyere súlyosan lehorzsolódott, megsérült a nagylábujja, a BMW-ről pedig leszakadtak az alumínium oldaldobozok, elgörbült a kipufogója és a blokkból szivárogni kezdett az olaj. Hősünket egy szegény thai család fogadta be, akik készséggel ellátták a sérüléseit és vendégül látták, míg össze nem szedte magát, amiért semmilyen ellenszolgáltatást nem votak hajlandóak elfogadni, bár Beard visszaemlékezése szerint a balesetben elpusztult kutya egy részét elfogyasztották. Mivel a hajót végül lekéste, három hetet kellett várnia a következő járatra, mely idő alatt visszatért Kuala Lumpurba, hogy megfelelő, 18 colos hátsó gumiabroncsot szerezzen a BMW-re. A hajóút aztán öt napig tartott, mely idő alatt megismerkedett egy indiai családdal, mely Madrasba érve szállást adott neki, amíg a BMW vámkezelése zajlott. Indiában a hiányos térképek, a 40 Celsius-fok feletti hőség és a zsúfolt, kaotikus közlekedés miatt rendkívül lassan tudott csak haladni. Egy alkalommal tíz óra alatt kevesebb mint 160 kilométert tudott csak megtenni, mivel pedig a BMW boxermotorja, mérete és elektromos önindítója olyan nagy feltűnést keltett, hogy megálláskor gyakran tömeg gyűlt köré, ez is jelentősen hátráltatta a távolságok gyors leküzdését. Mielőtt a magányos utazás lelkileg is elkezdte volna felőrölni, Katmanduban találkozott a szüleivel, akik repülővel érkeztek Nepálba, majd ugyanott megismerkedett egy holland motorossal, aki Ausztráliából tartott vissza Hollandiába és akivel Európáig együtt utaztak tovább. India elhagyása sem volt egyszerű, az utazást olyan körülmények nehezítették, mint például az 1984 júniusában beállt pandzsábi határzár, amit az Aranytemplom elleni hadművelet után rendeltek el és ami miatt Beardnek és útitársának heteket kellett eltöltenie Delhiben, hogy különböző engedélyekért folyamodjanak és más dokumentumokkal hízlalják a poggyászaik belsejét. Beard visszaemlékezései szerint a hatóságok olyan lehetetlen feltételeket szabtak, hogy olykor még okmányokat is meg kellett hamisítaniuk, csak hogy folytathassák az útjukat. A helyzet India elhagyását követően sem lett könnyebb. Afganisztán az akkori háborús helyzet miatt nem volt járható, ezért az utazók déli útvonalon keresztül haladtak Irán felé. Beludzsisztánban helyenként alig létezett út, jobb híján a távíróoszlopokat követték, hogy ne veszítsék el az irányt a sivatagban. Ezen a szakaszon fegyveres férfiakkal, menekülő vagy vándorló csoportokkal és rendkívül gyenge infrastruktúrával találkoztak. A technika is elkezdte megsínyleni az erőltetett menetet; folyóátkeléseknél a BMW gyújtásmegszakítói eláztak, mely miatt a motor rendszeresen leállt és csak az alkatrészek kiszárítása után volt hajlandó elindulni. A helyi szokások miatt Beard ezen a szakaszon szinte alig vette le a sisakját, hogy a helyiek férfinak higgyék és ezzel elkerülhessék az atrocitásokat. Iránba az iráni–iraki háború idején érkeztek meg, röviddel az iszlám forradalom utáni, külföldiek számára különösen feszült időszakban. Beard a körülmények miatt mindössze hétnapos tranzitvízumot kapott, így lóhalálában kellett keresztülvágniuk az országon. Mivel a motor vámokmányán eredetileg nem szerepelt Irán, mert az ország feltüntetése jelentősen megemelte volna az út biztosítási költségeit, ezért hősünk utólag gépelte be az Iran feliratot a dokumentumba, majd szándékosan elmaszatolta a bejegyzést. Az első határőr nem is fogadta el az okmányt, ezért később, másik szolgálat alatt próbálkoztak ismét, amikor végül sikerrel jártak. Beard egészségi állapota akkoriban jelentősen relomlott. Hepatitisben és vérhasban szenvedett, rendkívül gyenge volt és időnként alig tudott állni. A betegség miatt az út végére körülbelül 14 kilót fogyott. Vele párhuzamosan a BMW állapota sem volt a legjobb; egy tömítés szivárgása miatt a hátsó fék alig működött, a kuplung csúszott és ezek mellett egy csomó kopó alkatrész is javításra vagy cserére szorult már. A nehézségek miatt egy nappal a vízum lejárta után érkeztek a török határhoz, mely miatt az iráni határőrök börtönnel fenyegették őket, végül azonban – talán látva Beard állapotát – átengedték a párost a határon. Kelet-Törökországban Beard végre tudott kicsit pihenni és a felépülésére, majd a BMW javítására koncentrálni, mely után Görögországon, Jugoszlávián és a télre forduló időjárás miatt fogvacogtató Alpokon keresztül elérte FRanciaországot, ahol útitársával és a motorokkal együtt kompra szálltak. Úgy alakult, hogy ez lett a világ körüli út utolsó megpróbáltatása, a komp ugyanis viharba került, így az átkelés több mint húsz órán át tartott. Beard végül 1984. november 22-én hajnalban, 780 nappal az indulás után ért haza Londonba. A BMW kilométer-számlálója New Yorkban 45 447 mérföldet, érkezéskor pedig 74 574 mérföldet mutatott, amit csak azért nem fogadhatunk el a megtett út pontos távolságaként, mert Sydney környékén elszakadt a BMW kilométerórájnak bovdenje, és emiatt nagyjából 5000 mérföldet nem regisztrált a műszer. A hazatérés után Beard a motort négy teljes hónapra a garázsba tette, majd teljesen szétszerelte és alkatrészről alkatrészre felújította. A kaland után visszatért az építészeti tanulmányaihoz és további két év alatt befejezte a képzését. Saját beszámolója szerint nehezen alkalmazkodott újra az egyetemi élethez azután, hogy több mint két éven át szinte minden döntést egyedül hozott meg. Az út történetét évtizedeken keresztül nem dolgozta fel könyvként. Az eredeti naplókat, fényképeket, leveleket és a családjának hazaküldött mikrokazettás hangfelvételeket több mint harminc évig egy dobozban őrizte, egészen a Lone Rider című memoárja megírásáig, mely 2017 júliusában került a boltok polcaira. (Főkép: Elspeth Beard )