Krasznahorkai László közel tíz év után újra színpadra lép Magyarországon
Telex
2026-05-08 15:06
Krasznahorkai Lászlójúnius 16-án, a budapesti MOMkult Színháztermében olvas fel műveiből, tette közzé a Magvető aFacebookon. Ez amiatt különösen érdekes, mert2025 irodalmi Nobel-díjasa2017 ősze óta nem lépett fel Magyarországon a nyilvánosság előtt.
Ezúttal újból megteszi, a háttérben pedig Johann Sebastian Bach műveinek részletei hangoznak majd el Marc Sabat, Nathalie Stutzmann, Philippe Herreweghe és a Collegium Vocale Gent előadásában, felvételről. Azt mindenesetre az esemény leírása egyértelművé teszi, hogy az író a helyszínen nem fogja dedikálni a műveit.
Krasznahorkai legutóbb 2017 őszén, aMargó Irodalmi Fesztiválonvolt nyilvános magyarországi eseményen látható. A Könyves Magazin a programról szólótudósításaszerint a felolvasás után, a tapsviharban elhangzott, hogy ez volt az utolsó fellépése idehaza. A MOMkultos est Facebook-eseményében pedig azt olvassuk:
„Senki nem tudta, ennek a visszavonulásnak egyszer vége lesz-e.Vége van.”
Krasznahorkait május 5-én, az MTA 200. közgyűlésénköszöntötték. A zárt körű eseményen az író felolvasást tartott a közgyűlési tagoknak, majdTarr BélaKárhozatcímű filmjéből vetítettek részletet, amelyet kerekasztal-beszélgetés követett.