Feljelentették Magyar Pétert, amiért börtönnel fenyegette Hankó Balázst
Magyar Nemzet
2026-07-31 05:15
A Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult Tényi István azután, hogy álláspontja szerint Magyar Péter börtönnel fenyegette meg Hankó Balázst – tudta meg a Magyar Nemzet. Tényi – lapunkhoz is eljutott – feljelentésében többek között a Fidesz egyik közleményét idézte. A párt arról írt, hogy Magyar Péter már nem is titkolja, hogy átvette a nyomozóhatóság és az ügyészség irányítását, miután a miniszterelnök egyik posztjában bejelentette, hogy az Orbán-kormány volt miniszerét , Hankó Balázst néhány napon belül börtönbe zárja.
Magyar Péter szerint a Tisztítőtűz művelet a Fidesz politikusát is eléri hamarosan, megfogalmazása szerint
Tényi István szerint példátlan az a politikusi kijelentés, amely egy folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatban elvárásokat fogalmaz meg. Hozzátette:
– írta a KNYF-nek megküldött feljelentésében Tényi.
A miniszterelnök egyébként az NKA-botránnyal összefüggésben említette meg Hankó Balázst, a Kulturális és Innovációs Minisztérium volt miniszterét.
Az eljárás keretében az ügyészség lefoglalta a Fidesz és a Fidesz-frakció szervereit is. A párt az intézkedésre azonnal reagált, azt hangsúlyozva, hogy a Tisza el akarja lehetetleníteni a Fideszt egy koncepciós eljárás során. A hatóság szerint viszont az eljárás a törvények betartásával zajlik.