← Vissza

news.bsdnet.hu

Szabadság Tér néven indít közösségi kezdeményezést a Fidesz pártalapítványa

HVG 2026-07-31 07:42
Szabadság Tér néven új közösségi kezdeményezést indít a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Fidesz pártalapítványa, jelentették be péntek reggeli közleményükben. Mint írják, a Szabadság Tér célja, hogy „a polgári hátország tagjai akkor se maradjanak egyedül, amikor a demokratikus berendezkedés alapjai megrendülnek.” Hogy ez pontosan mit jelent az kissé homályos, a közleményben arról írnak, hogy „közösséget, védőhálót és emberi erőforrásközpontot” szeretnének építeni, amelyen keresztül szakmailag felkészült emberek kapcsolatban lehetnek egymással és támogathatják egymást. Az alapítvány főigazgatója, Kavecsánszki Ádám a kezdeményezés kapcsán arról beszélt, hogy megrendültek a demokratikus berendezkedés alapjai, melyet példáz a köztársasági elnök, illetve az Alkotmánybíróság tagjainak eltávolítása, illetve a képviselői mandátum korlátozás bevezetése. Hangsúlyozta, hogy alapítványok, szellemi, tehetséggondozó és tudományos műhelyek szűnnek meg, mindez azonban szerinte nem csak intézményekről szól, hanem az intézmények mögött álló emberekről. „Emberek, akiknek az a »bűnük«, hogy az elmúlt években tudásukkal és munkájukkal egy erősebb és sikeresebb Magyarországért dolgoztak. Szakmailag felkészült emberek, akiket ma megbélyegeznek, igazságtalanul vádolnak, elbocsátanak. Emberek százai, akik most egzisztenciális bizonytalanságba kerülnek. A barátaink. A kollégáink. Az ismerőseink. Családanyák és családapák” – mondta, majd megköszönte nekik a helytállást, a munkát. Kiemelte, hogy azt szeretnék, ha cserébe ezek az emberek is számíthatnának rájuk, ezért indítják el a Szabadság Tér kezdeményezést, amelyhez az akció honlapján lehet csatlakozni, igaz, ez cikkünk írásának pillanatában még nem elérhető. A Fidesz jövőjéről Orbán Viktor is beszélt Tusnádfürdőn, igaz Virág Andrea politikai elemző, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint, kissé zavarosan . Azt viszont már a korábbi kormányfő is említette, hogy csalódott tiszásokkal és észhez tért fiatalokkal építene szabadságkoalíciót: https://hvg.hu/itthon/20260725_orban-viktor-ner-fidesz-vilag-tisza-nemzeti-ellenallas-elo-kozvetites-beszed-tusvanyos Nyitóképünk illusztráció, fotó: HVG / Túry Gergely
Eredeti cikk megtekintése →