← Vissza

news.bsdnet.hu

Forsthoffer Ágnes nem tervez kegyelmi kérvényt aláírni köztársasági elnökként

HVG 2026-07-31 09:11
Továbbra is házelnökként tekintek magamra, aki most egy jogszabály által rendelt másik feladatot lát el – mondta Forsthoffer Ágnes a Magyar Hangnak adott interjúban , amikor a lap arról kérdezte, milyen államfői szerepfelfogással áll új pozíciójához. Forsthoffer az Országgyűlés házelnökeként Sulyok Tamás távozása óta látja el a köztársasági elnöki teendőket , egyelőre nem tudni, hogy meddig. Korábban a Tisza Párt többször beszélt arról, hogy augusztus 20-ig meg akarják választani az új államfőt, aki a következő években várható alkotmányozási folyamat végéig töltené be a pozíciót. Forsthoffer elmondta azt is, hogy kegyelmi ügyekben nem tervez döntést hozni, de jelezte, egyelőre nem is érkezett elé kegyelmi kérvény. Sulyok Tamással tartott találkozóját „korrektnek” nevezte, szerinte egy hivatal átvételénél az a helyes, ha a volt és az új vezető beszél, kezet fog. „Én ebben nem láttam ideológiai akadályokat, ez egy alapvető emberi dolog” – fogalmazott. https://hvg.hu/itthon/20260723_forsthoffer-agnes-sulyok-tamassal-egyeztetett Elmondta azt is, hogy nem tervez változásokat a köztársasági elnöki hivatal szervezetében, mivel ott politikai környezettől független szakemberek dolgoznak. Hozzátette, ha protokolláris feladat miatt a Sándor-palotába kell mennie, akkor ott lesz, de egyébként nem tervezi átteni oda az irodáját. Az ideális államfőjelöltet úgy írta le, hogy határozottan kiáll a demokratikus értékekért, van ereje, erkölcsi tartása és kritikus időszakokban fel tud szólalni. Hozzátette, nem feltétlenül kell jogtudósnak vagy alkotmányjogásznak lennie. Polgár Juditról azt mondta, szerinte a sakkozót nem a személye miatt támadták a közösségi médiában, hanem sokkal inkább a kommunikáció csúszott félre.  „A jelölési szándékot a miniszterelnök úr nagyon lelkesen közzétette, és nem maradt idő arra, hogy ez a gondolat felépüljön, Polgár Judit karaktere ebbe belehelyezkedjen” – fogalmazott. Miután Sulyok Tamás július 18-án, szombaton aláírta a saját elmozdítását kimondó alkotmánymódosítást Magyar Péter azt kérte, „javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje". Miután több közéleti személyiség nyílt levélben javasolta Polgár Juditot a miniszterelnök vasárnap este bejelentette, őt fogja felkérni a pozícióra, a gyors döntést számos kritika érte a társadalmi egyeztetés hiánya, de Polgár Judit személye miatt is. A sakkozó végül július 20-án, hétfőn közölte: nem vállalja a felkérést. https://hvg.hu/itthon/20260720_polgar-judit-koztarsasagi-elnok-jeloles Forsthoffer a Magyar Hangnak adott interjúban beszélt arról is, hogy fontos a kiegyensúlyozott kommunikáció, azt viszont elismerte, hogy a parlamentben ezen a téren még bőven van teendő. Hangsúlyozta, hogy a korrekt kommunikációval, a másik meghallgatásával és a konszenzusra törekvéssel tapasztalata szerint sikert lehet elérni, ugyanakkor úgy látja, hogy – főleg az ellenzéki képviselők – viselkedését „gyakran az vezérli, mennyire látványos TikTok-videót tudnak a történtekről készíteni”. Hozzátette viszont, hogy a háttérben az ő kéréseiket, javaslataikat is igyekszik házelnökként meghallgatni. A Kövér László korábbi fideszes házelnök által előszeretettel osztogatott büntetésekről elmondta, hogy ezek nem voltak hatékonyak, hiszen jelenleg úgy tűnik, a milliós büntetések ellen peres úton tiltakozó képviselőknek fognak igazat adni a bíróságok. „Sokkal inkább az egyeztetésben hiszek, mint a büntetésben” – mondta. Nyitókép: HVG / Cabrera Martin
Eredeti cikk megtekintése →