A BVSC kiütötte a Honvédot, de a kispestiek így is feljutottak az NB I-be
NB1.hu
2026-05-18 07:34
A BVSC 4–1-re legyőzte a Honvédot az NB II utolsó fordulójában, de a kispestiek így is feljutottak az élvonalba.
A BVSC hazai pályán 4–1-re legyőzte a Honvédot az NB II 30., utolsó fordulójában. A kispestiek ugyan korán vezetést szereztek, de a zuglóiak még az első félidőben fordítottak, majd a második játékrészben tovább növelték előnyüket. A Honvéd veresége ellenére a második helyen feljutott az NB I-be.
Atalálkozóramár napokkal korábban elfogytak a vendégjegyek, így közel 1500 Honvéd-drukker kísérte el a csapatot Zuglóba. A kispestieknek győzniük kellett volna ahhoz, hogy életben tartsák bajnoki reményeiket, miközben abban is bízniuk kellett, hogy a Vasas hazai pályán kikap az Ajkától.
Feczkó Tamás több helyen is változtatott a kezdőcsapaton. A 17 éves Schön Botond először kezdett másodosztályú mérkőzésen, míg Varga Bence harmadszor kapott lehetőséget a kezdőben ebben az idényben.
A Honvéd ennek ellenére jól kezdett, és a 12. percben megszerezte a vezetést. Katona Máté hibája után Csontos Dominik végzett el büntetőt, Petroff Zsombor ugyan beleért a labdába, de a kapufáról a gólvonal mögé pattant a labda.
A bekapott gól után fokozatosan átvette az irányítást a BVSC. A 31. percben Ominger Gergő passza után Törőcsik Péter egyenlített, majd két perccel később már a hazaiaknál volt az előny. Farkas Balázs Kesző remek centerezése után Vérten Milán megszerezte első gólját a BVSC felnőttcsapatában.
Az első félidő végén Petroff Zsombor újabb nagy védést mutatott be, amikor Szabó Alex távoli lövését tolta ki a léc alól.
A második félidő elején gyorsan eldőlni látszott a mérkőzés. Horváth Szabolcs visszaemelt labdáját Dénes Adrián fejelte a jobb alsó sarokba, ezzel már két góllal vezetett a BVSC. A Honvéd ugyan mezőnyfölénybe került, de igazán nagy helyzeteket nem tudott kialakítani.
A hajrában Dénes Adrián újra betalált, ezúttal 18 méterről lőtt a kapu bal oldalába, beállítva a 4–1-es végeredményt.
A tavasszal remek formát mutató BVSC szép győzelemmel búcsúzott a szezontól, míg a Honvéd játékosai keserédes hangulatban vehették át az ezüstérmeket és ünnepelhették a feljutást.
Dragan Vukmir, a BVSC vezetőedzője elégedetten értékelt a mérkőzés után.
„Büszke vagyok a csapat teljesítményére, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Jól játszottunk, szerintem a kilátogató nézők is élvezték a meccset. Nyáron kezdtünk építkezni, majd télen kicsit frissítettünk a kereten, bár hullámzó volt a teljesítményünk, szépen sikerült zárnunk a szezont.”
Feczkó Tamás röviden reagált a lefújást követően.
„Örülünk a feljutásnak, és gratulálunk a BVSC-nek a mai teljesítményéhez!”
BVSC-ZUGLÓ–BUDAPEST HONVÉD FC 4–1 (2–1)Budapest, Szőnyi út, 1878 néző. Vezette:Derdák Marcell (Ország Péter, Tóth Csaba János)BVSC:Petroff – Katona M., Vinícius, Lehoczky, Benkő-Bíró – Ominger G. (Bacsa P., 80.), Csernik – Vérten (Horváth Sz., a szünetben), Törőcsik P. (Pekár L., 64.), Dénes A. – Farkas B. Vezetőedző: Dragan VukmirHONVÉD:Tujvel – Pauljevics (Kállai K., 58.), Szabó A., Csontos D. – Schön B., Szamosi Á., Pekár I., Varga B. (Hangya, a szünetben) – Zuigeber (Medgyes Z., a szünetben), Kántor K. (Pinte, 68.), Gyurcsó (Földi D, 74.). Vezetőedző: Feczkó TamásGólszerző:Törőcsik P. (31.), Vérten (33.), Dénes A. (48., 86.), ill. Csontos D. (12. – 11-esből)