A Magyar Nemzet főszerkesztője szerint az olvasói szokások annyira megváltoztak, hogy „ebben a formában nem megy tovább”
HVG
2026-07-31 10:06
Néző László főszerkesztő publicisztikájával búcsúzik a napi kiadástól a Magyar Nemzet, amely szombaton fog először hetilapként megjelenni. „Kisebb kihagyásokkal nyolcvannyolc éven keresztül, túlélve háborút és kommunizmust, privatizációkat és rendszerváltásokat, hetente hatszor kézbe vehették olvasóink lapunkat. [...] Most viszont be kell látnunk, hogy az olvasói szokások annyira megváltoztak, az online és a közösségi média annyira átformálta világunkat, hogy így, ebben a formában nem megy tovább” – írta Néző.
Később hangsúlyozza: a Magyar Nemzet nem megszűnt, hanem átalakult. „A hetilappá válás egyúttal megújulást is jelent, kicsit formailag is, de tartalmilag mindenképpen”, írja, majd egy párhuzamon keresztül ki is fejti, mit jelent az új szerepfelfogás.
„Mi olyanok vagyunk, mint egy zseblámpa, amellyel egy-egy pillanatra bevilágítunk egy sötét szobába. Néhány részlet talán élesen kirajzolódik, mások homályosabban mutatkoznak, s van, ami a sötétben marad. És valljuk be, ebben a zseblámpában már lemerülőben volt az elem” – fogalmaz.
Néző szerint ráadásul az online hírzuhatag világában olyan, mintha ezernyi zseblámpa villogna a sötétben, ami inkább megvakítja az embert, nem pedig világosságot teremt. Hetilapként viszont a Magyar Nemzet felkapcsolhatja a lámpát a sötét teremben, és
megláthatjuk az összefüggéseket, a részleteket, az okokat és a következményeket is. Nemcsak a pillanatnyi látszatot, hanem a valóságot. Erről szeretnénk írni, a valóságról, hitelesen és érdekesen
– írja.
Elsőként a HVG számolt be arról még júniusban , hogy jelentős átalakítások, leépítések lehetnek a Fidesz-közeli Mediaworksnél, amely a Magyar Nemzetet is kiadja. Akkor úgy tudtuk, hogy közel 200 embert küldhetnek el, a Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatják. Június végén a Mediaworks is megerősítette , hogy több megyei lap és a Magyar Nemzet is hetilapként folytatja a jövőben.
https://hvg.hu/kkv/20260701_magyar-nemzet-elofizetes-tajekoztato-hetilap-ar
Nyitóképünk illusztráció, fotó: HVG / Cabrera Martin