← Vissza

news.bsdnet.hu

Kétórás leállást vállal a Suzuki-gyár, napi 10 MWh energiamegtakarítást érnek el vele

HVG 2026-07-31 15:56
Átszervezték a termelési folyamatokat, és két órás gyártás szünetet tartanak az esztergomi Suzuki-gyárban – közölte a Magyar Suzuki Zrt. a HVG érdeklődésére. Mint írták, a Magyar Suzuki Zrt. is fontosnak tartja, hogy saját lehetőségeihez mérten hozzájáruljon az ország villamosenergia-felhasználásának csökkentéséhez. A vállalatot – több más jelentős áramfogyasztó cég mellett – azután kerestük meg, hogy Magyar Péter kormányfő fogyasztásuk visszafogását kérte nagy áramfogyasztó cégektől, mivel a Duna extrém alacsony vízállása miatt eddig példátlan módon várhatóan a jövő hét elején leállítják a paksi atomerőmű mind a négy blokkját. Ezzel jelentős, összességében 2000 MW áramtermelési kapacitás esik ki a hazai rendszerből. Bár a kiesés importból pótolható, a délutáni csúcsfogyasztási időszakban, legfőképp 18-21 óra között így is azt kérik, hogy aki teheti fogja vissza a fogyasztását, és a kormány krízisterven is dolgozik, hogy mely nagy közületi és ipari fogyasztókat kellene az elsők között visszafogni, hogy minimalizálják a kockázatokat. Az japán központú autógyártó szerint a gyártási szünettel napi szinten 10 MWh villamosenergia-megtakarítást érnek el. Magyar Péter kormányfő egyébként cikkünk írásának perceiben éppen Pakson tartott sajtótájékoztatót , ahol arról is beszélt, hogy van egy hosszú táblázat a nagyfogyasztókról, amin vezetik, hogy ki mennyi visszafogást vállal, és azzal szokták letenni a telefont, hogy ezt lehetőség szerint inkább szorozzák meg kettővel. A kormányfő szerint a nagyfogyasztók összességében megértették a helyzet kritikusságát, és átütemezik a fogyasztásukat. Az esztergomi Suzuki-gyárnak egyébként van saját napelemparkja, amivel 15-20 MWh elektromos energiát termel napi átlagban a nyári időszakban. A társaság szerint augusztus 8-tól amúgy is kezdetét veszi az üzem szokásos tervezett nyári leállása, ami augusztus 24-ig tart. Kérdésünkre azt is elárulták, hogy a fogyasztáscsökkentő lépések nem befolyásolják az éves termelési tervet. Korábban Budapest jelentette be, hogy lekapcsolják a díszkivilágítást , illetve a gödi Samsung-gyár számolt be fogyasztás-visszafogást célzó intézkedésekről: https://hvg.hu/gazdasag/20260731_samsung-god-aramfogyasztas-vizfogyasztas-korlatozas-aszaly-hoseg
Eredeti cikk megtekintése →