← Vissza

news.bsdnet.hu

Támogatja a főváros, hogy a buszok és teherautók kanyarodási sebességét 10 km/h-ban korlátozzák

Telex 2026-07-31 16:19
A BKK és a Budapest Közút felülvizsgálja a Nagykörút felújításának eddig elkészült terveit, és szükség esetén módosítja azokat, illetve egyéb intézkedések bevezetését is megfontolja – közölte Karácsony Gergely. Az intézkedések apropóját az adta, hogy a héten halálos baleset történt a belvárosban, a Király utcánál egy betonkeverő teherautó sofőrje elgázolt egy kanyarodó kerékpárost. Az eset után a Magyar Kerékpárosklub elnöke azt írta , hogy a beszámolók szerint a lány a „kanyarodást szabályosan, kézzel jelezte”, illetve hogy a bringás a teherautó holtterébe kerülhetett. Kürti Gábor Dezső szerint erre a két dologra már tíz évvel ezelőtt benyújtottak javaslatot: Karácsony Gergely pénteken azt írta, hogy a Nagykörút felújításának tervezése közúti biztonsági auditot is tartalmaz, a terveket pedig szakértő civil és szakmai szervezetekkel is egyeztetik. „London példáját követve megvizsgáljuk, hogyan tehető kötelezővé, hogy a főváros kijelölt övezeteibe behajtó valamennyi nehézgépjármű rendelkezzen holttérfigyelő eszközzel vagy megfelelő közvetlen rálátással. A holttérfigyelő eszközök utólag is viszonylag kis költséggel felszerelhetők” – írta a főpolgármester. Hozzátette, hogy támogatják a KRESZ módosítását, hogy a buszok és teherautók kanyarodási sebességét 10 km/h-ban korlátozzák.
Eredeti cikk megtekintése →