← Vissza

news.bsdnet.hu

15 éves lánynak üzengetett Tóth Alex csapattársa, azonnal kitették a keretből

Blikk 2026-05-08 15:04
A Tóth Alexet is foglalkoztató angol élvonalbeli Bournemouth labdarúgócsapata hivatalosan megerősítette, hogy kitette Álex Jiménezt a szombati, Fulham elleni keretéből. A klub a spanyol játékossal kapcsolatos közösségi média-bejegyzések ügyében indított vizsgálatot, melyek szerint egy 15 éves lánynak küldött illetlen üzeneteket. Bodnár Balázs Sportújságíró Ezeket látta már? A spanyol védő aBournemouthidényénekegyik üde színfoltja. A tabella hatodik helyén álló együttesben összesen 32 alkalommal lépett pályára, a legutóbbi öt Premier League-mérkőzésén ráadásul egyaránta kezdőcsapatban kapott helyet. A télen az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Bournemouth csapatához igazoló Tóth Alex szerint a legnehezebb az intenzitás különbsége volt a Fizz Liga és a Premier League között. A kellemes meglepetésként ható teljesítményét azonban mostkellemetlen történetteheti semmissé. „Az AFC Bournemouth tudomást szerzett a jobbhátvéd Álex Jiménezhez köthető, közösségi médiában terjedő bejegyzésekről. A klub tisztában van az ügy súlyosságával, amelynek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van. Ennek következtében Álex nem lesz tagja a holnapi, Fulham elleni Premier League-mérkőzés keretének. A klub egyelőre nem kíván további nyilatkozatot tenni az ügyben”– fogalmazott a klub pénteken kiadotthivatalos közleményében. A szóban forgó bejegyzések – pontosabban képernyőképek – arról árulkodnak, hogy a 21. életévét éppen pénteken betöltőÁlex Jiménezegy fiatalkorú lány iránt érdeklődik, és kétértelmű üzenetek mellett egy fotót küldött magáról autójából. A Bournemouth februárban véglegesítette a spanyol utánpótlás válogatott szerződtetését aMilantól, miután a kölcsönidőszak alatt meggyőző teljesítményt nyújtott. Az angol klub 17 millió fontot fizetett érte, a játékos pedig öt és fél évre kötelezte el magát. Jiménez korábban egy teljes évtizedet töltött aReal Madridakadémiáján, mielőtt 2024-ben Milánóba igazolt. Bournemouth
Eredeti cikk megtekintése →