← Vissza

news.bsdnet.hu

Vitézy Dávid: A tehervonatok korlátozásával naponta 70-90 megawattóra takarítható meg

Népszava 2026-08-01 12:19
Azzal, hogy a hazai vasútvonalakon  hétfőtől a 17 és 22 óra között időszakban korlátozzuk a teherszállítást, számításaink szerint naponta 70-90 megawattóra megtakarítást érhetünk el – ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon az energiaválság miatt szombaton bejelentett kormányzati intézkedések egyik fontos elemének a részleteit. Ebben a néhány órában nem közlekedhetnek majd a tehervonatok, ez alól csak a nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen, alapellátást lehetővé tévő szerelvények jelentenek kivételt, például amik pont a működő erőműveket szolgálják ki – hangsúlyozta a tárcavezető. Vitézy Dávid emlékeztetett, hasonló intézkedés a nagyobb havazások idején korábban is előfordult, a váltók hóval való eltömődése elleni védekezés keretében, idén januárban is. Magyar Péter kormányfő, ahogy arról beszámoltunk, bejelentette az új, elfogadott, hamarosan hatályba lépő  kormányrendelet alapján meghozott intézkedéseket, köztük a rendkívüli helyzetben szükséges energiakorlátozások fokozatait. Jelenleg a jelentős energiafelhasználó vállalatok, önkormányzatok önkéntességére épülő szakaszban vagyunk. – A következő időszakban különösen fontos, hogy minden hazai nagyfogyasztó gondoskodjon áramfogyasztása lehető legalacsonyabban tartásáról különösen a késő délutáni és esti órákban. De a mostani helyzetben nem csak rájuk számítunk, hanem mindenkire, aki akár a munkahelyén, akár az otthonában meg tudja oldani, hogy akár egy kicsivel csökkentse az áramfogyasztását – kérte Vitézy Dávid is.
Eredeti cikk megtekintése →