← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter ellen megújuló frakcióval készül a Fidesz, de ez kevés lehet

Index 2026-08-02 05:00
Rossz jel, hogy ismét átalakítanák a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportját. Bizony, ismételten, merthogy a mostani frakció – ez a KDNP képviselőire is igaz – eredetileg nem így nézett volna ki. Április végén a „fiatalítás” jegyében Orbán Viktor kérésére számos az Országgyűlésbe amúgy bejutott képviselő nem vette fel a mandátumát, illetve többen eleve nem is akarták a helyüket elfoglalni. Nem is csoda: az egykor összesen 135 országgyűlési képviselőt számláló Fidesz- és KDNP-frakció mára 52 főre zsugorodott az április 12-i választás következtében, a győztes ellenfél pedig kényelmes kétharmados többségre tett szert. Nem kért ebből a kényelmetlen helyzetből maga Orbán Viktor sem, aki – Kövér Lászlóhoz, Semjén Zsolthoz, Lezsák Sándorhoz, Kósa Lajoshoz és Kubatov Gáborhoz hasonlóan – nem vette fel országgyűlési képviselői mandátumát. Helyükre – többek között – a listáról Pócs János, Szűcs Gábor és az egykori köztévés Németh Balázs került be a parlamentbe. Mindössze három hónap telt el az új Fidesz- és KDNP-frakciók megalakulása óta, és – ahogy az Index cikkéből kiderül – máris a Fidesz-frakció tagjainak 10–15 százalékát érintő újabb jelentős átalakítást fontolgatnak. Nem mennek jól a dolgok, és a tervezett átalakítás ennek a beismerése. Az 1989/90-es rendszerváltás óta eltelt időben nem volt példa arra, hogy néhány hónap leforgása alatt ekkora legyen a fluktuáció egy országgyűlési képviselőcsoporton belül, pláne nem az új parlamenti ciklus első hónapjaiban. Mégis, valahol nem annyira meglepő ez a folyamat. A vesztes kormánypárt, a Fidesz népszerűsége az áprilisi súlyos vereség óta meglepően gyorsan összezsugorodott. Az évekkel ezelőtt még 45 – 50 százalékos támogatottságú nagy kormánypártot manapság a közvélemény-kutatók 20 százalék körülre mérik. A legnagyobb felelősség természetesen a mindenkori vezetőt, Orbán Viktor pártelnököt terheli, de a rossz támogatottsági eredményekben az új Fidesz és KDNP-képviselőcsoportok tevékenysége is szerepet játszik, ugyanis a rendeleti kormányzás (2020 – 2026) éveihez képest jóval nagyobb figyelem kíséri az Országgyűlés működését. Különösen a napirend előtti felszólalásokat, amelyeknek Magyar Péter miniszterelnök a főszereplője, ennélfogva az egykori kormánypárti képviselői beszédeit is nagyobb figyelem kíséri, és nekik a választópolgárok nagy részét még nem sikerült meggyőzniük az ellenzékbe szorult Fidesz erényeiről. Hogy baj van a Fidesz-frakcióban, mutatja Gulyás Gergely váratlan lemondása a frakcióvezetésről, vagy az, hogy Szijjártó Péter is jobbnak látta az üzleti életbe menni a Fidesz képviselőcsoportjában zajló munka folytatása helyett. És nem volna meglepő, ha más frakciótagok – például Lázár János – hamarosan úgy döntenének, hogy a jelenleg kevés sikerélménnyel kecsegtető képviselői munkát inkább üzleti, vállalkozói tevékenységre cserélik fel. Az új frakcióvezetőnek, Bóka Jánosnak még meg kell találnia azt a hangot, amely elvezethetne az elpártolt egykori fideszes szavazók bizalmának visszaszerzéséhez. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis az egykori miniszter karizmaszegény. Ő a diplomáciai tárgyalások, aktaolvasások világához van szokva, nem pedig a népgyűlések vagy a parlamenti viták tüzes hangulatához. Márpedig Bóka a miniszterelnökhöz képest unalmasnak tűnik. Ugyan, lesz ez még jobb is, vélik a Fidesz vezetésében, elvégre a Tisza-kormány egyre több nehézséggel szembesül és még inkább fog ősztől. Valóban, most már látni azokat a kormányzati döntéseket, amelyek nem minden választópolgárnak tetszenek, jó példa erre az iskolakezdési támogatás, amelyre az eredeti választási ígérethez képest kevesebben jogosultak, de az autósok sem örülnek, hogy a védett ár megszüntetése után a benzinár – ha még nem is drámaian – elkezdett felfelé menni. Látszik, hogy az új kormánynak komoly kihívást jelent az újabb hőhullám következményeinek kezelése, amelynek során – példátlan módon – elrendelték a Paksi Atomerőmű termelésének leállítását. A világpolitikai helyzet, benne a nemzetközi olajpiacon tapasztalható kilengések még kellemetlen hatással lehetnek az erősen energiahozatalra szoruló Magyarországra. Az sem kedvező körülmény, hogy hazánk legfontosabb külkereskedelmi partnere, Németország gazdasága még mindig nem állt talpra. A fokozódó gazdasági nehézségek következtében ősszel-télen – de legkésőbb 2027-ben – a Tisza Párt sok szavazót veszíthet majd. Ismét előjön a magyar politikában a „minél rosszabb, annál jobb” igazsága. A Fideszben akár még abban is reménykedhetnek, hogy egy ilyen helyzetben még jól is jöhet Bóka János felkészültsége, higgadtsága jó ellenpont lehet a viselkedési problémákkal küszködő Magyar Péterrel szemben. Különösen, ha a Fidesz-frakcióhoz olyan, a politizáló közvéleményben viszonylag ismert, fiatal, ugyanakkor higgadt energetikai szakértő csatlakozik, mint Hortay Olivér. Ez is erősítheti azt a benyomást, hogy a kormányzás nehézségeivel küszködő Tisza Párttal szemben a Fidesz szakmailag is életképes alternatívát tud felmutatni. Csakhogy ez a reménykedés nem számol azzal, hogy a tizenhat évnyi kormányzás – különösen annak utolsó négy éve – mázsás súllyal nehezedik a mai Fideszre és parlamenti frakciójára. Orbán Viktor tusványosi beszédében nem vállalkozott arra, hogy szembenézzen kormányzásának hibáival, ahogyan a hatvanpusztai birtokkal kapcsolatos kérdéseket sem tisztázta meggyőzően. Továbbra sem határolódott el sem a miniszterelnöksége idején rendkívüli vagyonra szert tevő vejétől, Tiborcz Istvántól, sem gyermekkori barátjától, Mészáros Lőrinctől. Ez azért probléma, mert Magyar Péter viszont nem felejti el a korábbi Orbán-kormány megkérdőjelezhető, gyanús ügyeire, mulasztásaira felhívni a közvélemény figyelmét. Igaz, hogy a miniszterelnök parlamenti viselkedése sokszor furcsa, vitatható, ám látni kell azt is, hogy képes hatásosan beszélni, nemegyszer jól tud riposztozni. Ha a Fidesz részéről továbbra is elmarad a tizenhat évnyi kormányzás hibáival és bűneivel való őszinte, hiteles szembenézés, akkor a Tisza-kormánynak nagyon rosszul kell teljesítenie ahhoz, hogy a választók ismét tömegesen a Fideszre szavazzanak. „Ajjaj, ha a Fideszre szavazok, megint megkapom Mészáros Lőrincet” – ezt a választópolgári dilemmát aligha oldja fel, ha a Fidesz-frakció tagjainak tizenöt százalékát kicserélik. A szerző politikai elemző. A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. (Borítókép: Bóka János az Országgyűlésen 2026. július 27-én. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)
Eredeti cikk megtekintése →