Már 20 évvel túlélte a fajtársait a világ legidősebb gorillája, aki most lett 69 éves
Sassy
2026-05-08 15:29
A világ legidősebb, emberi gondozásban élő gorillája,Fatou, akivel egykor egy kocsmai tartozást tudtak le, most a 69. születésnapját ünnepliBerlinben. Ezzel nemcsak a sajátGuinness-rekordjáterősítette meg, de emlékeztet mindenkit, hogy a gorillák fogságban elvileg 40-50 évig húzzák, ő pedig rávert erre egy laza két évtizedet.
A nyugati síkvidéki gorilla hölgy 1959 májusa óta a Berlini Állatkert lakója, a születését pedig 1957 környékére teszik, szóval már legalább kétéves volt, amikor megérkezett a német fővárosba. Az állatkert az idei szülinapra odatette magát: Fatou megkapta a szokásos ajándékkosarat, ami persze nem csoki volt, hanem a kedvenc gyökereiből és zöldségeiből összeállított lakoma, szív alakú formákkal és egy óriási, ehető 69-essel.
A Berlini Állatkert szerint Fatou gondozása abszolút egyénre szabott. „Kiemelkedő korával a fajvédelem különleges nagykövete, és a vadon élő, kritikusan veszélyeztetett faját képviseli” – közölte az intézmény, hozzátéve, hogy az ellátás „magában foglalja a rengeteg visszavonulási lehetőséget, valamint a célzott gazdagító programokat, amelyek mind a testi, mind a szellemi jólétét támogatják”.
Zoo Berlin (@zooberlin) által megosztott bejegyzés
És hogy került egyáltalánEurópába? A sztori pont olyan, mintha egy rossz kalandfilmből szedték volna. Egy tengerész 1959-benNyugat-Afrikábantalált rá, majd magával vitte a franciaországiMarseille-be. Ott, egy helyi kocsmában egyszerűen Fatouval egyenlítette ki a tartozását. Abban az időben ez még simán belefért.
Fatou egész története sokat elárul arról, hogyan mentek a dolgok régen az állatkertekben, és mennyit változott a világ. A régi modell a vadonból befogott állatok gyűjtésére épült, mára azonban ez a gyakorlat nagyrészt eltűnt. A legtöbb akkreditált állatkertben élő állat már fogságban született, vagy gondosan koordinált tenyészprogramok része, amelyek a gyűjtés helyett a fajvédelemre fókuszálnak. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden tökéletes: a hely, a környezetgazdagítás és az alapvető kérdés, hogy a fogság valaha is pótolhatja-e a vadont, folyamatos vita tárgya.
Fatou, a Guinness által is elismert „legidősebb, fogságban élő gorilla”, így nemcsak egy matuzsálem, hanem egyben egy mementó is.
Via ¡HOLA!
KapcsolódóA tudósok egészen meghökkentő ajándékkal köszöntötték a 100 éves Attenborough-tA londoni Natural History Museum kutatói egy nem mindennapi gesztussal ünnepelték a legendás természetfilmest. A BBC élő gálát közvetít a Royal Albert Hallból a természettudós tiszteletére, akit teljesen meglepett a hatalmas figyelem. Egy hangüzenetben elárulta, hogy ő maga csendes ünneplést tervezett.