← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter elárulta, mikor indulhat újra a paksi atomerőmű, az államfőjelöltről is szót ejtett

ATV 2026-08-02 19:20
A Duna apadásától függően vagy még vasárnap vagy valamikor hétfőn leáll a Paksi Atomerő utolsó még üzemelő turbinája is - mondta a miniszterelnök az RTL Házon kívül című műsorában vasárnap. Magyar Péter utalt arra, hogy vasárnap hajnali fél 2-kor már leállították az utolsó előtti turbinát az atomerőműben, ahol 2000 megawatt helyett már csak 240 megawatt villamos energiát termelnek. Egy talán soha nem látott energiaválsággal, krízissel nézünk most szembe, borzasztó nehéz örökséggel, olyan adatokkal, akár a Duna vízszintjét, akár a hőmérsékleteket illetően, amire korábban soha nem volt példa – fogalmazott a miniszterelnök. Egy hónapig is leállhat az erőmű Akár több mint egy hónapra is leállíthatják a paksi atomerőművet – mondta. Magyar Péter arról beszélt, hogy a legnehezebb öt nap most jön, ezen a problémán kell először túllenni, aztán majd le kell vonni a tanulságokat és szélerőmű-fejlesztésbe kell kezdeni. Azzal számolunk, hogy a vállalatokkal, az önkormányzatokkal és a lakosság megértésével közösen fenn tudjuk tartani a rendszer stabilitását a következő öt napban – közölte a kormányfő. Magyar Péter kiemelte: nem számolnak azzal, hogy az energiarendszer stabilitása érdekében hivatalosan korlátozni kell a lakosságot, de az lehet, hogy valahol műszaki probléma alakul ki akár hálózatszakadás vagy más technikai probléma miatt. Hangsúlyozta: a paksi atomerőmű leállítása miatt az atomenergia-biztonság semmilyen módon nem sérül, erre nagyon szigorú protokollok vannak. Nincs elfeledve a köztársaságielnök-jelölt Időben meglesz a Tisza köztársaságielnök-jelöltje – hangsúlyozta Magyar Péter. A kormányfő úgy fogalmazott: az, hogy a jelöltet a következő vagy a rákövetkező héten jelentik be, attól függ, hogyan alakul az energiaválság.
Eredeti cikk megtekintése →