← Vissza

news.bsdnet.hu

Drámai előrejelzés: egészen októberig csökkenhet a Duna vízállása

ATV 2026-08-03 04:35
Ha évekkel ezelőtt duzzasztóművek épültek volna, a most kialakult problémákat el lehetett volna kerülni – vélik a szakértők. Lázár János tavaly maga is elismerte, hogy a kormány hibát követett el, amikor nem épített nagy víztározókat. A szakértők az ATV Híradójának arról beszéltek, hogy az Orbán-kormánynak korábban nem volt átfogó, végiggondolt döntése a vízvisszatartással kapcsolatban. Az elemzők szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök segítségfelajánlása inkább politikai gesztus, mint valódi megoldás a kialakult helyzetre. A problémák ugyanakkor tovább súlyosbodhatnak, ugyanis a Duna alacsony vízállása akár októberig is fennmaradhat. Korábbi ígéretek és elismert hibák „Szeretném, ha tudnák, hogy Magyarországról több víz távozik, mint amennyi bejön. Ez azt jelenti, hogy nekünk van feleslegünk, azt föl tudjuk fogni. Ha akarjuk és szükség van rá, azt a vízmennyiséget a magyar csatornarendszeren keresztül bárhova el tudjuk vinni” – mondta Orbán Viktor 2023-ban egy parlamenti felszólalásában. A kormányzás 15. évében Lázár János is beszélt a vízhiány problémájáról. A korábbi közlekedési és beruházási miniszter akkor úgy fogalmazott: a kormány hibát követett el, amikor tíz évvel ezelőtt nem épített nagy víztározókat. „Csak árvízvédelmi tározók vannak, amelyek vízvisszatartásra, az ön által képviselt felfogásban teljesen alkalmatlanok. Ez való igaz. Egy Balatonnyi édesvíz megy ki úgy az országból, hogy Afrikában ölik egymást az emberek ezért az édesvízért” – mondta Lázár János. Duzzasztók nélkül nehéz megoldani a problémát A kialakult helyzet okát Leel-Őssy Miklós nyugalmazott vízépítő mérnök elsősorban a duzzasztók hiányában látja. Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szóvivője szerint a vízügyi szervezetek felkészültek a jelenlegi helyzet kezelésére. „Budapesten a Duna ennél jóval alacsonyabb vízállása esetén sem kerül veszélybe a lakossági ivóvízellátás” – közölték. Szlovák segítség: gesztus vagy valódi megoldás? A szlovák államfő segítséget ajánlott fel Magyarországnak, az általunk megkérdezett szakértő szerint azonban ez inkább politikai gesztus, mint tényleges megoldás. Mint mondta, a politikusok nem dönthetnek a villamosenergia-rendszeren belüli áramlásokról, amelyeket egységes európai szabályozás határoz meg. „Folyamatosan jön Szlovákiából, elsősorban az éjszakai órákban áram, 2500-3000 megawatt körüli teljesítmény az, amit az éjszakai áramellátásban a szlovák import jelent. De érdemes megemlíteni, hogy most például kilenc órakor: a legnagyobb teljesítményt Ukrajnából kapjuk, több mint 500 megawattot, ez ötszöröse annak, mint ami Szlovákiából érkezik” – fogalmazott. Megkeresésünkre a kormány azt írta, hogy Szlovákia hagyományosan az egyik legnagyobb importforrás. Északi szomszédunk felől a nettó behozatal legmagasabb értékei az elmúlt időszakban órás átlagban akár 1500-1700 megawatt felett alakultak. Továbbra sem várható jelentős csapadék A helyzetet tovább nehezíti, hogy egyelőre jelentős mennyiségű csapadék nem várható. A Kopernikusz program féléves előrejelzésére hivatkozva az ATV Híradójának nyilatkozó szakértő úgy véli, az év második fele a szokásosnál melegebb lehet. Elmondása szerint az elkövetkező hónapokban a magasabb hőmérséklet és az intenzívebb széltevékenység miatt szárazabb időjárás várható. A szakértő szerint elképzelhető, hogy a Duna vízállása a szokásos éves szezonális ingadozásnak megfelelően egészen októberig tovább csökken.
Eredeti cikk megtekintése →