● news.bsdnet.hu

Nincs kifejezetten jó ritmusérzékem, és nem is játszom hangszeren, de kifejezetten imádom a ritmusalapú videójátékokat, legyen az Guitar Hero, Metal: Hellsinger vagy épp a Crypt of the Necrodancer. Sőt, úgy gondolom, hogy a maga módján a legtöbb akciójáték is ritmusjáték – főleg a soulslike-ok. Azonban egyik alkotás sem kínál olyan egyedi megközelítést, mint a Rhythm Paradise, ami idén 20 éve, hogy szórakoztatja a Nintendo-konzolok birtokosait. A WarioWare-szériához hasonlóan minijátékok gyűjteményét kínálja, azzal a különbséggel, hogy itt minden a ritmusra és a zenére van felhúzva. Az utolsó epizód 2015-ben jelent meg, azonban az korábbi részek kínálatát gyúrta egybe, így gyakorlatilag a 2011-es Rhythm Paradise Fever óta nem volt részünk új epizódban. Azonban most itt a Rhythm Paradise Groove, hogy több mint 100 játékkal alakítsa a ritmus oltárává a Switch 2-t. A képlet végtelenül egyszerű. Fokozatosan válnak elérhetővé különféle minijátékok, amelyekben mindenféle vicces, jópofa szituációba kerülünk. Az első bevezetőben például fehér, csak lábakkal rendelkező, golyószerű lények menetelnek előre és ugrálnak át karikákon. Minden ugrásnál sorban kántálják, hogy „pa-pi-pu-pe-po” (építve a japán ábécé alap szótagjaira): pontosabban mi vagyunk a „pa”, ha időben nyomjuk a gombot. A kamera direkt olyan szögben van elhelyezve, hogy vizuálisan nehezebb legyen eltalálni az időzítést, és így tényleg ritmusérzékünk dolgozzon. Minden szegmens elején van egy (szerencsére átugorható) oktatórész, ami bevezet az aktuális fő tevékenységbe... Ha teljesítjük a feladatot, jön a következő, minden negyedik után pedig egy remix vár, ami, ahogy neve is utal rá, összefűzi a korábbiakat. [+] A játék külön ki is hangsúlyozza, hogy a ritmust kapjuk el, ezért állandó zavaró vizuális tényezőkkel próbál erre nevelni. Például a kezdeti menetelő „pa-pi-pu-pe-po” lényeknél besötétül a kép, hogy csak saját karakterünket lássuk. Maguk a témaválasztások és a zavaró tényezők egyébként elképesztően jópofák és viccesek: irányíthatunk élelmet a zugukba eljuttató rákokat, akik elé lekerül egy sörösdoboz; lehetünk háttértáncosok, ahol az előadó mögött kell teljesítenünk; részt vehetünk egy akadálypályán, ami beglitch-csel és begyorsul, miután elnyúlik a kép; zúzhatunk ütemre fém üdítősdobozokat egy masszív cica felügyelete alatt; repíthetünk tavirózsalevelekről békákat a magasba, miközben a kamera megvadul, elénk ugrik egy táncoló cimboránk vagy épp a fröcsögő víz ködösíti látóterünket – és így tovább. A cél tehát egyértelműen az, hogy a zenére és az ütemre hangolódjunk, más ritmusjátékokhoz képest meglepően egyszerű módon. [+] Mindez pedig elképesztően szórakoztató, és állandóan mosolyt csalt az arcomra. Pontosabban: így volt ez eleinte, még mielőtt szembesültem volna azzal, hogy a Rhythm Paradise Groove egyébként milyen elképesztően szigorú is. Ez önmagában persze nem probléma, de mindenki készüljön fel arra, hogy a siker nem jön könnyedén, az extra tartalmak feloldása pedig komoly elköteleződést igényel. Minden pálya teljesítése után négy értékelést kaphatunk: az első a bukás, amivel nem enged tovább a program; a következő kettő az elégségesnek és jónak feleltethető meg; míg a csúcs (kezdetben) a „lenyűgöző” (vagy később) „szuper”, ami egy érmével jutalmaz. [+] Ha elég érménk van, akkor extra minijátékokat és plusz lehetőségeket oldhatunk fel, de ezekre később térek ki. A maximalisták pedig elképesztően komoly kihívásokkal nézhetnek szembe. Azokon a pályákon ugyanis, ahol elnyertük az érmét – ami gyakran szinte hibátlan végigjátszást követel meg –, véletlenszerűen elérhetővé válhat a tökéletes futam lehetősége. Ilyenkor három lehetőségünk van hibátlanul végigcsinálni a minijátékot, hogy elnyerjünk egy szívecskébe zárt P-betűs pecsétet. Ha ez nem lenne elég, akkor megkísérelhetjük zsinórban háromszor abszolválni ezt, ami után jutalmunk egy szivárványos-szíves P-betű, plusz az „éjszakai mód” az adott játékhoz. Utóbbi azt jelenti, hogy vakon, szimplán a hangokra hagyatkozva kell teljesítenünk a pályát. Mindez pedig jópofa kis képregényeket és extra infoszösszeneteket eredményez, no meg kidagadó ereket és görcsölő izmokat, ahogy mindent bevetve próbálunk a ritmusra, az ütemre koncentrálni. [+] Ebbe csak azért mentem bele ennyire részletesen, hogy ezzel is szemléltessem: a hangon és a ritmuson van a hangsúly. (Meg hogy dicsekedjek, haha!) Ezekkel a megoldásokkal is egyértelműen abba az irányba terel a program, hogy átadjuk magunkat a ritmusnak és a zenének. Ha pedig ez sikerül, elképesztő flow-ba tudunk kerülni, még úgy is, hogy mennyire szigorú és kíméletlen tud lenni az értékelés. Amennyire élveztem, ugyanannyira bosszankodtam azon, hogy egy-egy szakasz után miért nem kaptam meg azt a fránya érmét. Viszont tényleg azt éreztem, hogy egyre jobb a ritmusérzékem, egyre inkább a hangokra fókuszálok, néha pedig becsuktam a szemem vagy félrenéztem, hogy ne zavarjon a vizuális kavalkád. A Rhythm Paradise Groove így egyszerre tud maximalista mennyország és pokol is lenni, ugyanis rengeteg mindent lehet megnyitni benne, de óriási elköteleződést igényel, masszív kitartást és lézerpontos fókuszt. A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!