← Vissza

news.bsdnet.hu

Nyáron megbénul az agglomeráció egyik fontos csomópontja

Vezess 2026-05-18 12:02
A HÉV-átjáró felújítása miatt Szigetszentmiklós, Szigethalom, Dunaharaszti, Tököl és Taksony közlekedőire az eddigieknél is keményebb hetek várnak. 2026.05.18. hétfő 13:02 A MÁV Személyszállítási Zrt.közölte, hogy július 17. és augusztus 10. között felújítási munkálatokat végez majd a H6-os HÉV Szigetszentmiklós-Gyártelep megállójánál lévő közúti átjárót, melynek következtében megfogalmazásuk szerint is „a környéket illetően jelentős közúti és közösségi közlekedési korlátozásokat” kell bevezetni. A jelzett időszakban a forgalom csak váltakozó irányban, egy sávon haladhat majd, esetenként pedig éjszakára a teljes útszakaszt lezárhatják. A felújításhoz kapcsolódóan egyirányúsítják majd a Petőfi utcát a Dózsa György utca felé, a HÉV autóbuszos pótlásának lehetővé tétele érdekében pedig a Viola utca utolsó szakaszán csak autóbuszok közlekedhetnek majd. Hatalmas lyukak tátonganak a sínek mellett, ráfér a felújítás a csomópontra A munkavégzés ideje alatt, július 18-tól a HÉV csak a Közvágóhíd és Szigetszentmiklós-Gyártelep állomások között jár majd, a kimaradó szakaszon Volán autóbusz-járatokkal lehet majd utazni. A H6-os HÉV menetrendje a korlátozással nem érintett szakaszon is módosulni fog, hétköznap reggelenként 12, napközben és délután 20, hétvégén pedig 30 percenként fognak közlekedni a vonatok, egyes esetekben a megszokottól eltérő indulási időpontokban, de az alapmenetrendben meghirdetett óránkénti férőhely-kapacitást biztosítani fogják. A felújítás Szigetszentmiklós, Szigethalom, Dunaharaszti, Taksony és Tököl közlekedőinek is várhatóan komoly nehézségeket okoz majd, az öt településen együttesen több mint 100 ezren élnek. Kép: Google Térkép (Kattints, hogy nagyban is lásd!) A fenti képen látható, hol is lesz lezárás. A környék lezárás nélkül is nehezen járható, ugyanis az átjárónál több fontos út fut össze: a Szigetszentmiklós felől érkező balra kanyarodók (sárga) egy stoptáblás kereszteződésben torlódnak össze és bíznak abban, hogy a sűrű forgalmú Mű úton, illetve a tököli körforgalom felől érkezők (piros) beengedjék őket. A kékkel jelzett Petőfi utca is gyakran bedugul a csúcsforgalom idején, kiváltképp reggelente, amikor is a balra kanyarodó, jellemzően Budapest felé induló kocsisor nehezen jut előre a sűrű forgalomban. Mindezt még megfejelik a Viola utcából távozók. Az amúgy is lassan csorgó forgalmat jellemzően 15-20 percenként megszakítja a sorompó leereszkedése – jó esetben a Ráckeve, illetve a Közvágóhíd felé haladó HÉV-szerelvények egyidőben haladnak át a kereszteződésen. Azzal, hogy a Petőfi utca az egyirányúsítással „kiesik”, a Violán pedig csak buszok érkeznek majd, az eredetileg azokat az utakat használók is az egysávosra szűkített Mű útra terelődnek. A főváros felé tartó környékbeliek valószínűleg Szigethalom déli részén át Tököl felé, vagyaz ország egyik legforgalmasabb útja,az 510-es felé fognak kerülni, Taksony és Dunaharaszti irányába. Csúcsidőszakon kívül is sokan járnak errefelé, heteken át azonban félpályára szűkül a forgalom A nyári felújítás előtt álló HÉV-átjáró egyébként régóta gondokat okoz a környéken. Időről időre felmerült az elmúlt években a csomópont átalakítása, valamilyen szintbeli eltolással, hogy a közúti forgalomra egyáltalán ne legyenek hatással a HÉV-járatok, de ez eddig nem volt több, mint politikai kampányfogás. Kövesd aVezess.hu-t a Google hírekben!
Eredeti cikk megtekintése →