Megtörte a csendet Hankó Balázs – ügyvédjén keresztül fordult az ügyészséghez
ATV
2026-08-04 08:09
Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter közleményben utasította vissza azokat a felvetéseket, amelyek szerint letartóztatása már eldöntött kérdés lenne. A Fidesz parlamenti képviselője szerint sem a törvényi feltételek, sem a bűnismétlés veszélye nem áll fenn vele szemben.
Hankó Balázs közleményben fejezte ki, hogy álláspontja szerint nincs jogi alapja annak, hogy letartóztassák. A volt kulturális és innovációs miniszter szerint az elmúlt időszakban több olyan politikai nyilatkozat is elhangzott, amely azt a benyomást keltheti, hogy a sorsáról már előre döntöttek.
„Nem véletlenül csengenek fülemben József Attila: Hazám című versének örökbecsű sorai: »Fortélyos félelem igazgat minket, s nem csalóka remény.« De szeretném elkerülni, hogy napi valósággá váljék. Az elmúlt időszakban kormányzati pozícióban lévő közszereplők részéről burkolatlan célzások és politikai indíttatású nyilatkozatok láttak napvilágot, melyek azt a látszatot keltik: a letartóztatásom már előre eldöntött tény. Ezt a gyakorlatot határozottan visszautasítom” – idézte a volt miniszter szavait a 24.hu .
Hankó Balázs szerint nincs ok a a letartóztatására
A volt miniszter azt írta, hogy nem próbál elszökni, nem akadályozza a hatóságok munkáját, és együttműködik az eljárás során. Hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt, így szerinte a bűnismétlés lehetősége sem áll fenn.
Hankó Balázs arra is kitért, hogy a törvény alapján a mentelmi jog felfüggesztését kezdeményezni kell, ha olyan adat merül fel, amely gyanúsítotti kihallgatást vagy kényszerintézkedést indokolhat. Hankó Balázs szerint a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán május 7. óta folyamatban lévő eljárás során közel három hónap alatt nem kezdeményezték mentelmi jogának felfüggesztését, ami szerinte azt jelenti, hogy vele szemben nem merült fel ilyen adat.
A volt miniszter úgy fogalmazott, attól tart, hogy a korábban letartóztatott kollégái ügyében tett vallomásokkal próbálnak indokot találni az ellene indítandó eljáráshoz. Hozzátette, szerinte senkinek nincs joga politikai vagy médiacélokból előre bűnöst kreálni bárkiből.
Ügyvédjén keresztül fordult a Főügyészséghez
Hankó Balázs közölte, hogy jogi képviselőjén, dr. Tóth M. Gábor ügyvéden keresztül részletes észrevételt nyújtott be a Főügyészséghez.
„Hiszek abban, hogy Magyarországon továbbra is a jog uralmának kell érvényesülnie és nem politikai nyomásgyakorlás vagy hangzatos szalagcímek határozzák meg emberek sorsát. Ezért is adtam be a mai napon jogi képviselőmön, dr. Tóth M. Gábor ügyvéden keresztül részletes észrevételt a Főügyészséghez. A nyilvánosság előtt ugyanúgy vállalom a felelősséget a tetteimért, ahogyan a hatóságokkal is vállalom az együttműködést. Egy dolgot azonban nem fogadok el: hogy bárkit feltételezések és politikai indulatok alapján ítéljenek meg.”
Az ügy előzménye, hogy még Magyar Péter miniszterelnöki hivatalba lépése előtt, de már a Fidesz-kormány választási vereségét követően is több milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kiosztásáról döntött Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter. Az ügyben nemrég letartóztatták Hankó korábbi kabinetfőnökét , míg Bús Balázs volt óbudai polgármester , az NKA korábbi alelnöke gyanúsított lett, letartóztatását pedig a szegedi Csillagbörtönben tölti.