Itt vannak a zuglói irodaház százmilliárdos szerződésbontásának részletei: az MNV szerint jogszerű az állam lépése
Portfolio
2026-08-04 11:59
A Tisza-kormány eláll a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli az állam által már kifizetett, több mint 300 milliárd forintos összeget, miután a kormány álláspontja szerint a beruházó nem teljesítette határidőre a szerződésben foglalt kötelezettségeit, az MNV pedig egyéb kifogásokat is talált: egyebek mellett
az ingatlanokat továbbra is terhelte a Zuglói Önkormányzat elővásárlási joga,
bár a szerződés értelmében ezeket a terheket a zárásig törölni kellett volna.
Az önkormányzat ráadásul azt is jelezte, hogy az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó korábbi felhívásokat nem tekinti szabályosnak.
Az MNV szerint a zárási feltételek közel fele nem teljesült, így
a magyar állam jogszerűen elállhat a szerződéstől.
Az eredeti kormányhatározat legfeljebb 244 milliárd forintos vételárról szólt, de a végleges vételár több mint 254 milliárd forint plusz áfa lett. Eközben az előző kormányzat a dokumentumok szerint már mintegy 315 milliárd forintot ki is fizetett a projekt során.
A szerződéstől való elállás célja az, hogy
Az elállás következményeiről – amennyiben az a beruházó nemteljesítése miatt következik be – úgy rendelkezik a szerződés, hogy az állam:
Ezeket bankgarancia és a Bayer Construct készfizető kezessége is biztosítja.
A bankgaranciát az állami Magyar Fejlesztési Bank nyújtotta, ami büntetőjogi felelősséget is felvet,
ezért ilyen irányú vizsgálat is indult.
A kormány kötelessége, hogy visszaszerezze a magyar emberek pénzét. Ezért eláll az előszerződéstől, a végleges adásvételi szerződést nem köti meg, a már kifizetett vételárrészleteket visszaköveteli
-írja a közlemény.
Velkey György László hétfőn elmondta, hogy a közeljövőben részletesebb tájékoztatást adnak a vitatott beruházási területet érintő, a helyi közösség számára valóban szükséges és hasznos alternatív fejlesztési elképzelésekről.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt