← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter már többször is felszólította őket, kiderült, mekkora részt vállalnak az önkorlátozásból a nagyfogyasztók

Index 2026-08-04 19:26
Az Index még több nagyfogyasztót, köztük akkumulátorgyárakat, autógyárakat, valamint nagyobb energiafelhasználókat is megkeresett. Arról érdeklődtünk az érintetteknél, hogyan tesznek eleget Magyar Péter miniszterelnök felhívásának, aki csütörtök óta több ízben is önkorlátozásra szólította fel ezeket a cégeket. Az iváncsai és komáromi akkumulátorgyárat lefedő SK On Hungary jelezte, szombattól önkéntesen, azonnali hatállyal 30 százalékkal csökkentik a villamosenergia-felhasználásukat a napi csúcsidőszakban, azaz 17 és 22 óra között. Hangsúlyozták, hogy felelős ipari szereplőként meggyőződésük, hogy a nehéz helyzetekben a szolidaritás és a közös cselekvés a legfontosabb. Jelezték, ez az intézkedés egyelőre tíz napig marad érvényben. „Az SK On Hungary a jövőben is mindenben együttműködik a kormányzattal és a helyi közösséggel, és bízik abban, hogy összefogással, közösen sikerrel oldja meg az ország a jelenlegi kihívást” – jelentették ki. A gödi Samsung SDI gyár közölte, eleget tesznek a kérésnek, és mindenben együttműködnek a kormánnyal. Kiemelték, hogy 30 százalékkal csökkentik az energiafogyasztásukat a kritikus időszakban. A miskolci GS Yuasa is fontosnak tartja, hogy a lehetőségeikhez mérten hozzájáruljanak a probléma megoldásához, méghozzá úgy, hogy a kritikus időszakban átszervezik a termelési folyamatokat. Az önkéntes csökkenés aránya a 22 százalékot éri el, de hozzátették, hogy szükség esetén további intézkedésekkel fognak élni. Ugyanakkor hozzátették, hogy a miskolci telephelyükön gyengeáramú lítiumion akkumulátormodul összeszerelési tevékenységet végeznek, míg az akkumulátorok gyártásához szükséges cellák gyártása máshol történik. Arra is rávilágítottak, hogy a nagyfogyasztói kategóriába sem esnek bele, mivel az éves villamosenergia-fogyasztásuk nem éri el az 1 gigawattórát. A CATL Debrecen közleményben jelezte, hogy felülvizsgálták a működésüket, és folyamatos kapcsolatban vannak a közműszolgáltatókkal. „Ugyan a CATL Debrecen akkumulátorcella-gyára még nem kezdte meg működését – így az üzem víz- és energiafelhasználása jelenleg is alacsony –, a vállalat szakemberei intenzíven dolgoznak olyan ideiglenes intézkedések előkészítésén, amelyek csökkentik a modulösszeszerelő üzem energiafogyasztását, ezzel is biztosítva a lakosság folyamatos villamosenergia-ellátását” – tették hozzá. Jelezték, hogy első lépésként a termelést nem érintő fogyasztások csökkentésére összpontosítanak, azaz szüneteltetik a nem, vagy csak minimálisan használt helyiségek hőmérséklet-szabályozását, valamint felső határt szabnak a logisztikai épületek hőmérsékletének. Emellett időben átütemezik az egyes gyártási folyamatokat, illetve optimalizálják a nagy energiaigényű berendezések teljesítményét. A Jász-Plasztik  is mérsékelte azon vízfelhasználását, amely nem a lakossági vízellátó hálózatot terheli. Ami pedig a villamosenergia-felhasználásukat illeti, jelenleg tudják teljesíteni az önkéntes vállalásaikat. Hangsúlyozták, a működésüket úgy szervezik, hogy a rendkívüli hőmérsékleti viszonyokból adódó munkahelyi óvintézkedéseket is maradéktalanul biztosítani tudják ebben a kihívásokkal teli időszakban. Emellett folyamatosan elemzik a vevőik igényeit és azok termelésünkre gyakorolt hatását, valamint a kormányzati intézkedéseket és iránymutatásokat is figyelemmel kísérik. Az Audi Hungaria vállalati kommunikációs osztálya jelezte, ebben az évben is igazodnak az európai autóipari működési szokásokhoz, azaz augusztusban csökkentett termeléssel működnek. Emellett kiegészítő intézkedésként korlátozták az irodaépületeik klimatizálását és az autómosóik használatát, valamint a délutáni órákban nem töltik az elektromos autóikat. Hozzátették, hogy a napelemeik a megszokottak szerint működnek. Az 5 ezer embert foglalkoztató kecskeméti Mercedes-Benz gyár rámutatott, kiemelt figyelemmel kísérik az aktuális helyzetet, és folyamatosan egyeztetnek az illetékes hatóságokkal. Hangsúlyozták, hogy ahol lehetséges, már most csökkentik az energiafelhasználásukat, emellett a további lehetőséget is vizsgálják. „A Déli Gyár egyes üzemeiben a jövő héten kezdődik az előre tervezett, háromhetes nyári termelési szünet, ami ugyancsak kedvezően hat majd, és csökkenti a kecskeméti gyár időszakos energiaigényét. A biztonságos és felelős működés elsődleges számunkra, ezért alaposan átgondolt intézkedésekkel biztosítjuk a stabil üzemeltetés feltételeit” – tették hozzá. A Richter Gedeon bejelentette, hogy a kialakult energiaellátási helyzetre reagálva augusztus első három hetében a lekötött villamosenergia-teljesítményéhez képest több mint 50 százalékkal csökkenti magyarországi áramfelhasználását. A vállalat közlése szerint ezzel a jelentős energiafelhasználóktól elvárt fogyasztáscsökkentési mértéket is meghaladja, miközben továbbra is biztosítja a gyógyszerellátás biztonságát. A társaság gyártási, raktározási és irodai területein egyaránt energiamegtakarítási intézkedéseket vezet be: átütemez egyes gyártási szüneteket és karbantartásokat, átszervez bizonyos gyártási és raktározási folyamatokat, valamint szélesebb körben biztosítja a távmunkát az irodai dolgozók számára. Emellett felajánlotta, hogy napelemparkjának többletkapacitásából naponta mintegy 4 megawatt energiát visszatáplál a villamosenergia-hálózatba, hozzájárulva ezzel Magyarország energiaellátásának stabilitásához. A BorsodChem megkeresésünkre jelezte, jelenleg az éves előre tervezett karbantartási időszakukat végzik, amelynek részeként valamennyi termelőüzemük leállításra került. Hozzátették, hogy a karbantartási munkálatok várhatóan még mintegy két és fél hétig tartanak, ezért jelenleg nincs szükség további termeléscsökkentő intézkedésekre. Ennek következtében pedig a kazincbarcikai telephelyen működő vállalkozásokkal együttvéve több mint 75 százalékkal csökkent a villamosenergia-felhasználásuk. Kiemelték, hogy folyamatos kapcsolatban állnak az energiafogyasztóval, és figyelemmel kísérik az energiapiaci helyzet alakulását, illetve szükség esetén készek a szakmai egyeztetésre és együttműködésre. Rámutattak, hogy a hosszú távú energiastratégiájuk részeként még az idén üzembe helyezik a 30 megawatt teljesítményű napelemparkjukat, valamint egy 50 megawattos energiatároló rendszert. Úgy vélik, ezek a beruházások tovább növelik energiaellátásuk rugalmasságát, és hozzájárulnak a villamosenergia-rendszer kiegyensúlyozott működéséhez. A fentebb részletezett vállalatokon kívül még az EWE Powert, a BYD-t, a Nitrogénműveket, a BMW-t, valamint a Rheinmetallt kerestük meg, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk  válaszokat . Amint ezek beérkeznek, frissítjük cikkünket. Hasonló témát egyébként már Magyar Péter pénteki, Pakson tartott sajtótájékoztatóján is érintettünk. A kormányfő akkor úgy fogalmazott , hogy a cégek 5 és 40 százalék közötti önkéntes korlátozást vállaltak, ám nem kapták még meg mindegyiktől a pontos számadatot. A nagyobb fogyasztók több mint 1300 megawatt áramot fogyasztanak, míg a kisebb vállalatok jóval kevesebbet, ezért előbbiektől várnak jelentős csökkentést. Áramimport szempontjából a MAVIR közölte, hogy 3600-4000 megawatt energiát tudnak importálni. Korábban már több ízben is beszámoltunk arról, hogy a Duna rekordalacsony vízállása miatt alighanem teljesen le kell állítani a Paksi Atomerőműben a termelést. Szombaton hajnalban  az első blokk még működő turbinagenerátora is leállt . Eleinte  vasárnapra várták a teljes leállást , viszont a miniszterelnök hétfőn jelezte,  továbbra is működtethető a második blokk utolsó turbinája , dacára annak, hogy vasárnap délután a Duna paksi vízszintje elérte a bűvös mínusz 134 centiméteres határt. A miniszterelnök kedden reggel  arról számolt be , hogy kedd hajnalban mindössze millimétereken múlt az erőmű utolsó üzemben lévő blokkjának lekapcsolása, ugyanakkor reggelre másfél centimétert emelkedett a vízszint .  Délután pedig  élőben jelentkezett a Paksi Atomerőmű területéről , ahol kijelentette, összességében nemcsak a vízszinten, hanem az ott dolgozók odaadásán is múlik, hogy működőképes marad-e az erőmű. A napokban Magyarországot egy újabb komoly hőhullám sanyargatta, illetve sanyargatja. Némi fény már látszódik az alagút végén, hiszen a hétvégéhez közeledve egy hidegfront érkezhet , amely pár fokkal csökkenti a hőmérsékletet. Az országos tisztifőorvos azonban péntek éjfélig meghosszabbította a harmadfokú hőségriasztást. Az Index percről percre tudósításban számol be a hőséggel, az aszállyal, valamint a vízhiánnyal kapcsolatos legfontosabb hírekről.
Eredeti cikk megtekintése →