Kiürült a Megafon, a hetvenkét alkalmazottból már csak heten maradtak
Index
2026-08-04 20:57
Mindössze heten maradhattak a Megafonnál, emellett az óbudai irodájukban sincsen mozgás hetek óta – tudta meg az RTL Híradó .
A híradó emlékeztetett, hogy 2026 áprilisában még hetvenkettő alkalmazottja volt a Fidesz-közeli szervezetnek, ám mostanra hatvanöten távoztak, azaz mindössze heten maradtak.
A riportból emellett az is kiderül, hogy abban az óbudai irodaházban sincsen mozgás, ahol eddig működtek. Az ugyanabban a helységben dolgozók szerint korábban nagy volt az élet a Megafon irodaiban, ám az elmúlt hetekben teljesen eltűntek. Egy személy pedig arról beszélt, hogy elköltözhetett a szervezet. Ráadásul azóta a weboldalukat is lekapcsolták.
Emellett a már távozó influenszerek komoly nehézségekbe is ütközhetnek. Forgács Mariann közösségi média szakértő a híradónak elmondta, az ott dolgozók könnyen elveszíthették a hitelességüket.
Az elmúlt hónapokban szinte teljesen átalakult a Fidesz-közeli médiabirodalom. Nemcsak a Mediaworks vált meg rengeteg munkatársától, de a Magyar Nemzetet , az Origót , a Pesti Srácokat és a Mandinert is elérte a kirúgási hullám. Az átalakítások sora azóta a közmédiát is utolérte .