● news.bsdnet.hu

Nagy szemforgatások, képmutatások korát éljük, egyik ámulatból esünk a másikba olyasmik hallatán, amiket eddig is nagyon jól tudtunk: igen, ma az MTI körül kialakult botránnyal fogok foglalkozni, főként azért, mert az tudatosul a közbeszédben, hogy manipulálták a híreket, de az nem, hogy ez miért fontos és mire volt jó a Fidesz rezsimjének. Így viszont könnyen az lehet a vége, hogy a valódi felelősök nem kapnak semmiféle büntetést, de – ahogy szokás – majd elbocsátják a portást és a takarítónőt. (Képünk illusztráció) Mielőtt belevágok, felhívnám a figyelmet arra, hogy ez az írás csakis az MTI külpolitikai rovatának visszásságaival fog foglalkozni, ugyanis egyrészt csak arról vannak (egyelőre minimális mennyiségben) dokumentumaink, másrészt mert feltételezéseim szerint a belpolitikai rovatnál nem is léteztek olyan bátor kollégák, akik kigyűjtötték volna a befolyásolás bizonyítékait. A PRO DOMO csoporttól származó dokumentáció terjedelme 482 oldal, amiből azonban egyelőre csak 15 oldalt ismerünk , sőt, ennek egy részét én már láttam korábban is. A nagyközönség talán nem, és most országos a felháborodás. Sőt, jogos is. De azért megkérdezném: van ebben az országban olyan ártatlan lélek, aki nem tudta ezt végig? Aki elhitte, hogy az MTI hírei pártatlanok és függetlenek? Az országban talán lehet (főként az újszülöttek között), a sajtószakmában biztos nincs. Tehát ne játsszuk el a meglepett drámai szendét vagy a viccbéli utcalányt, aki beállít a bárba és kér egy kávét, majd amikor fizet érte, a pultos visszatolja a bankjegyet: - Bocsánat, de ez a pénz hamis! - Hamis? Akkor engem megerőszakoltak! Először is azt próbálom elmagyarázni, miért volt elsőrendű fontosságú a Fidesz számára az MTI. Hatalom és hírmonopólium Az olvasóközönséget általában nem érdekli, honnan származik a hír, ami elé kerül, de az érdekli, hogy legyen igaz. Ezzel csak egyetérteni lehet, azonban vegyük tudomásul: a hírt meg kel szerezni, ellenőrizni kell, meg kell írni és csak ezután lesz fogyasztható. Sokat beszélnek a „modern kor hírdömpingjéről”, ami részben valós jelenség, de az az igazság, hogy ha a hírek fontosságát is figyelembe vesszük, nem történik egy-egy nap folyamán olyan nagyon sok lényeges esemény. Az például lehet fontos a magyar olvasónak, hogy milyen megállapodást köt az aktuális miniszterelnökünk egyik vagy másik nagyhatalommal, de az már kevésbé, hogy a tongai király három halat fogott egy óra leforgása alatt. Ez ugyanis még Tongában is csak harmadlagosan érdekes. Az lényeges, ha változás áll be az ukrajnai frontvonalakon, az kevésbé, ha Indiában felmegy a fagylalt ára. Rendben van, de mi lesz a hitelességgel? Az ideális sajtó természetesen csak olyan hírt közölhetne teljes bizonyossággal, amit a munkatársai a saját szemükkel láttak. Ha ez lenne a gyakorlat is, a világsajtó mintegy 99 százaléka megszűnne, és csak két vagy három nemzetközi óriásvállalkozás maradhatna életben. Jelenleg nincsen Magyarországon olyan orgánum, ami megengedhetné magának a telepített külföldi tudósítók luxusát. Azoknak élni kell, lakni kell, enni kell, közlekedni, öltözködni kell, ami mind pénze kerül. Pattayán kevesebbe, Washingtonban jóval többe – de miről tudna beszámolni egy pattayai tudósító? Egyedül az MTI-nek volt ilyen, kiépített, kül- és belföldi tudósító-hálózata. Alapvetően azért is van szükség minden hírügynökségre, mert a lapok munkatársai nem lehetnek ott mindenhol, még ideális anyagi körülmények esetén sem, tehát a főbb híreket meg kell vásárolni ezzel foglalkozó és megbízható cégektől, valamint fel kell használni a külföldi sajtó információit is. Itt kap szerepet a forráskritika és a világpolitika ismeretének fontossága: az kéne legyen a minimum, hogy tekintetbe vesszük a különböző államok közötti viszonyrendszert, és mondjuk a washingtoni híreket nem a TASZSZ, az indiai híreket nem a pakisztáni APP alapján írjuk meg, de ez már a szerkesztő és a munkatárs felelőssége. Térjünk vissza a hírügynökségekhez. Ezek rövid, pontos és véleménytől mentes híranyagot kell(ene) biztosítsanak, megfelelő összeg ellenében, amit aztán a szerkesztőségek felhasználnak. Mikor 1990-ben kezdőként a Kurír szerkesztőségébe kerültem, a legtöbb hír még telexen érkezett az MTI-től és általában egy gyakornokot állítottak a gép mellé, aki egy nagy ollóval szétvágta hírekre a végtelennek tűnő papírszalagot, aztán szétosztotta témakörök és rovatok szerint. Igaz: már akkor is külön rovatunk volt a külföldi hírek minél gyorsabb beszerzése céljából, amely televíziós híradókat és más híranyagokat rögzített, ezt vezettem én, tehát az MTI már akkor sem volt kizárólagos hírforrás számunkra. Azonban a nálunk kisebb, szegényebb lapoknak az volt. Nem véletlen, hogy a legtöbb médiumban a „mínuszos”, tehát rövid hírek tökéletesen egyformák voltak: a napos szerkesztők változtatás nélkül lapátolták be az oldalakba az MTI-t, ahogyan később a rádióadók is ezeket olvasták be. Aztán ha hiba volt az MTI-ben, hiba volt mindenhol, de ez nagyon ritkán fordult elő. Ez tudta a Fidesz is. Úgy vették, hogy az MTI a magyar sajtó ütőere, ha azt megkaparintják, a markukban tarthatnak mindenkit. Hírmonopóliumot akartak szerezni az abszolút manipuláció és hatalom érdekében. Cápa a hírpiacon Először is monopolizálták a hírügynökségi tevékenységet két ügyes trükkel: az első az volt, miszerint az ölükbe hullott MTI-t úgy átszervezték, kolosszális leépítésekkel, hogy alig maradt munkatársa a korábbi viszonyokhoz képest. Odaveszett teljesen a vidéki tudósítók hálózata és a külföldiekből is alig maradtak néhányan. Összevonták a különálló közszolgálati műsorszolgáltatókat (MTV, Duna Tv, Magyar Rádió), illetve az MTI-t, az ott dolgozók onnantól fogva egy közös műsorgyártóhoz, a létrehozott Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz kerültek. És itt jött a második lépés: az átalakítás részeként vállalták, és meg is valósították az MTI szöveges hírszolgálatának ingyenessé tételét. A végül 2011. május közepén elindított térítésmentes tájékoztatás következményeként a Független Hírügynökség, az MTI legnagyobb riválisa a következő hónap elsejével megszűnt. (Ettől még létezik, dolgoztam is náluk egy ideig, de már hosszú ideje nem hírügynökségi tevékenységgel foglalkozik). Ez idézte elő a valódi monopolhelyzetet: hiszen ki fizetne a hírért, ha megkaphatja ingyen is? Csakhogy az olcsó húsnak híg volt a leve. Tévedések és visszaélések Az MTI ügyfeleinek egy idő után észre kellett venniük, hogy nem ilyen lovat akartak. Maradjunk a külpolitikai rovatnál: hamar feltűnt, hogy a Fidesz angol nyelvű, brüsszeli kommunikációja élesen eltér attól, amit a magyar nyelvű változatban kapunk. Valószínűleg úgy gondolhatták, hogy „otthon úgysem tud senki angolul, aki meg mégis, azt agyagba döngöljük”. De ez csak az első jelek egyike volt, ezzel egy időben meredeken lecsökkent a kapott külföldi hírek száma is, hiszen nem volt, ki megírja őket, ami pedig mégis megérkezett, tele volt fordítási hibával. Ez már a leépítésből következett. Körülbelül ekkor jutott arra a magyar független sajtó maradványa, hogy „ne erőltessük az MTI-anyagokat, még ha ingyenesek is”. Nem is erőltettük: a félrefordításokról, manipulációkról írtunk ugyan, de egyébként én magam azt vallottam, hogy az MTI-ből csakis a sporthíreket szabad átvenni, azokban ugyanis percek, pontok, méterek vannak, amiket nem lehet meghamisítani – viszont később kiderült, hogy nem volt igazam, még ezt a műfajt is manipulálták, amikor a Felcsút egyik elmaradt mérkőzéséről rekordmagas nézőszámot jelentettek... onnantól kezdve már a sportot is máshonnét szedtük. Külpolitikai szempontból az amerikai csapatok 2021-es afganisztáni kivonulása mutatta meg, miért teszi tönkre a hírszolgáltatást a politikai manipuláció: az MTI ebben az esetben is, máskor is, például az ukrajnai háború kitörése után stabil két napos késéssel ballagott az események után, hiszen mind megírhatták ők a híreket időben: ha a kormánynak nem volt álláspontja róluk, nem voltak közölhetőek. Én viszont helyi hírszolgáltatók alapján dolgoztam, a TOLO News-tól az azóta megszűnt Panjshir Observerig. Ez volt a járható út. Oroszország és főleg Lavrov meg Putyin viszont tabunak számított. Idézzük a dokumentumot: „● 2022 szeptemberében például egy a háború elleni oroszországi politikai tiltakozásról szóló tudósításból húzták ki, hogy szentpétervári kerületi képviselők Vlagyimir Putyin elnök parlament általi elmozdítását kezdeményezték, hazaárulás címén. ● Nem került be a hírek közé 2023 januárjában, hogy a Transparency International jelentése szerint Magyarország a legkorruptabb állam az EU-ban. ● Nem lehetett feldolgozni 2025. május 9-én azt a hírt, miszerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat bejelentette, hogy a gyanú szerint magyar kémeket vettek őrizetbe, akik Ukrajna délnyugati részén az ország védelmi képességeiről gyűjtöttek információkat.” Ez utóbbiról például a független sajtó – minden MTI igénybevétele nélkül – az Ukrinform hírügynökség információi alapján számolt be. Mit mutat a dokumentáció? Az a 15 oldal, ami nyilvánosságra került egy rettentően merev, homokóra-felépítésű szerkesztőségi rendszert mutat be. A rendszer alján voltak a munkatársak, akik összekalapálták a híranyagot, amit a felettük lévő közép- és felsővezetők szűrtek meg (a helyi zsargonban: „főcsövek”, „főcsők”). Ami nem felelt meg (nem nekik: a kormány irányvonalának), azt „elesett”, „kuka lett”, „nem kell” megjegyzésekkel távolították el. Izgalmasabb kérdés azonban az, hogy kik álltak őfölöttük. Ezért is nevezem a felépítést homokórának piramis helyett, ugyanis az MTI csúcsa fölött szétágaznak a hatalmi erővonalak. Beleszólt a híranyagba az MTVA vezetése, például Bende Zsolt (minősíthetetlen hangnemben), beleszólt Havasi Bertalan, mint miniszterelnöki sajtószóvivő, de – ez egyelőre nem bizonyítható, ám több, mint valószínű – beleszólhatott Rogán Antal is. A vége felé már komoly listák jelentek meg az „embargós”, tehát tiltott hírekről, lássunk egy ilyent is: „ A dokumentum szerint nem került kiadásra például az az anyag sem, amely arról szólt, hogy: ● az ukrajnai háború gazdasági károkat okozhat Európának; ● a román kormányfő elítélte Orbán tusnádfürdői kijelentését a „fajok keveredéséről”; ● Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerint „elváltak Lengyelország és Magyarország útjai”; ● börtönökben toboroz zsoldosokat a Wagner-csoport; ● egy izraeli vállalat a közösségi média feltérképezésére és nyomon követésére szolgáló szoftvereket adhat el Magyarországnak; ● Erdogan török elnök kész átadni a hatalmat, ha veszít; ● kínzásról és bántalmazásról számoltak be a fogságból szabaduló ukrán katonák; ● egy 2024. novemberi Gallup felmérés szerint az ukránok többsége gyors békét akar; ● Szergej Lavrov reagált a Szijjártó Péterrel folytatott, lehallgatott és kiszivárogtatott telefonbeszélgetések egyikére.” Ekkor már az MTI működése teljesen kontraproduktív volt, hiszen az említett hírek mindegyike megjelent a független magyar médiában, külföldi források alapján, legalább a felét magam is megírtam. Mindenesetre ez már olyan állapotokat tükröz, mint amilyenekről a szovjet politikai vicc beszél: - Miért nem írta meg a TASZSZ három napig, hogy meghalt Brezsnyev? - Mert senki sem merte megmondani a főtitkár elvtársnak, hogy elhunyt. Mi az, amit nem tudunk? Szinte semmi általános tanulságot nem lehet levonni a nyilvánosságra került 15 oldalnyi dokumentumból. Látható, hogy a hírszolgáltatást folyamatosan, felülről, a kormány politikai irányvonala alapján, sőt, nem ritkán kormányszinten befolyásolták, időnként meg is hamisították, de nem ismerjük az általános, irányadó elveket. Nem lehetetlen, hogy azért nem, mert – nem is voltak, a pillanatnyi helyzet szerint nyúlkáltak bele a hírekbe, a már említett erős késés is erre mutat: rugalmasan alkalmazkodtak – a két nappal korábbi helyzethez. Ha ez igaz, akkor nagyon rossz tanítványai voltak a manipulátorok Moszkvának: ott hetente adják ki az újabb és újabb módszertanokat, metodicskákat a szerkesztőségek számára. Lehet, hogy nálunk is volt ilyen, de ebben egyelőre nem lehetünk bizonyosak. Ép ezért jelen pillanatban az lenne a legfontosabb, hogy hozzák nyilvánosságra a PRO DOMO munkacsoport TELJES jelentését, mind a 482 oldalt. Annak alapján már lehetne következtetni a beavatkozásoknak nem csak a mértékére, de a jellegére, módjára és pontos céljára is. És akkor most mi lesz? Azon kívül, hogy Siklósi Beatrix „aljasnak és mocskosnak” nevezte a munkacsoport tagjait, valamint Havasi Bertalan megüzente, hogy „nem tőle kell félteni a sajtószabadságot” (mondjuk úgy: már nem), egyelőre csak a nép hangja követeli a felelősök megbüntetését. Csakhogy – kik a felelősök? Míg nincs egyértelmű gyanúsítotti kör, csak egy homályos csoport, akiknek lehetett közük a hírhamisításokhoz, ezt képtelenség megmondani. Persze keresztül lehet vinni egy nagyarányú átszervezést az MTI-ben (a sokadikat, és már az is csoda, ha lesz kit átszervezni), de félő, hogy ezzel pont a munkacsoport tisztességes tagjaitól szabadulnának meg, míg a valódi bűnösök ott guggolnának továbbra is a ranglétrán, úgy a közepe fölött. Éspedig mint „tapasztalt szakemberek” – a tapasztalatuk valóban kétségtelen, bár nem mindegy, milyen szakma terén szerezték. És egyáltalán, tisztázni kéne azt is, milyen bűncselekményről van szó. Nincs más hátra: általános, mindenre kiterjedő és nyilvános vizsgálatra lesz szükség, kerül, amibe kerül. Fejek fognak hullani, ez nem kétséges: én csak annyit kérnék, hogy kizárólag a vétkesekéről legyen szó. Ezt a gonosz, hazug rendszert összerakni sem lehetett könnyű annak idején – biztonságosan szétszedni még nehezebb lesz. És hagyjuk abba az álnaiv képmutatást. Mindannyian tudtuk, mi zajlik, a független sajtó főleg, meg is írtuk annak idején, több alkalommal, meg is jelent, olvasták is sokan – aztán öt perc múlva el is felejtették. Legalább ne játsszuk a meglepettet. Szele Tamás