A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy jövő kedden válasszák meg az új köztársasági elnököt
Telex
2026-08-05 13:48
Cikkünk folyamatosan frissül!
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a jövő heti plenáris ülésen az Országgyűlés döntsön az új köztársasági elnök személyéről. A parlament oldalán megosztott dokumentum szerint azt kérik, hogy az Országgyűlés elnöki feladatait gyakorló Hallerné Nagy Anikó augusztus 11-e, keddre tűzze ki az államfőválasztást.
Az Alaptörvény alapján a parlamentnek Sulyok Tamás megbízatásának július 20-i megszüntetése után harminc napon belül kell új köztársasági elnököt választania, aki a titkos szavazás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon léphet hivatalba.
Magyar Péter korábban azt kérte a magyaroktól, hogy ajánljanak neveket az államfői posztra, majd alig egy nappal ezután már be is jelentette, hogy szerinte a sakkozó Polgár Judit lenne a legalkalmasabb a feladatra. Sokan vitatták ezt az eljárást és Polgár személyét is, aki végül visszautasította a felkérést. Magyar később Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel , a Vidéki prókátor néven ismertté vált ügyvéddel, Fülöp Botonddal , majd szerdán Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével találkozott , de az nem derült ki, hogy ezeken a megbeszéléseken szóba került-e az esetleges jelölésük. Kerestük emiatt az érintetteket, de nem reagáltak.
Nem kizárt, hogy közülük kerül ki a Tisza Párt jelöltje. A köztársasági elnököt az országgyűlési képviselők kétharmada választja meg titkos szavazással. Ahhoz, hogy valakinek a neve felkerüljön a szavazólapra, az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, azaz 40 képviselőnek az ajánlására van szükség. A Tisza Párt mellett így egyedül a 44 fős Fidesz-frakció tudna önállóan köztársasági elnököt állítani, a KDNP vagy a Mi Hazánk a Fidesz nélkül nem tudja ezt megtenni. A Fidesz és a KDNP azonban korábban azt jelezte, hogy bojkottálják az államfőválasztást, mert illegitimnek tartják Sulyok Tamás eltávolítását. A Mi Hazánk múlt héten dr. Tóth Máté energiajogászt jelölte a posztra, ami más frakciók támogatása nélkül tulajdonképpen csak szimbolikus gesztus.
Az új köztársasági elnök megbízatása az Alaptörvény 17. módosítása értelmében az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre szól majd.