← Vissza

news.bsdnet.hu

Baka András sejtelmes választ adott a kérdésre, őt kérte-e fel Magyar Péter új államfőnek

Népszava 2026-08-05 15:42
Két sejtelmes válasszal intézte el a Népszava kérdéseit Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (a későbbi Kúria) volt elnöke, akit arról faggatunk, őt kérte e fel esetleg Magyar Péter miniszterelnök államfőjelöltnek egy szerda délelőtti találkozón. A volt főbíró lapunknak azt mondta: nem tudja megerősíteni, hogy ő lenne a Tisza államfőjelöltje. Amikor arról kérdeztük, hogy vállalná-e, némi habozás után leszögezte, hogy nem kíván nyilatkozni erről. Mint ismert, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke ma járt Magyar Péternél és Ruff Bálintnál egy rejtélyes egyeztetésen. Erről a kormányfő Facebook-posztban számolt be, hozzáfűzve, volt miről beszélgetniük. A Tisza ezután bejelentette, hogy nagyon gyorsan, már augusztus 11-én, vagyis jövő kedden megszavazza a parlament az új államfőt, Magyar Péter alakulata azt azonban egyelőre nem árulta el, hogy kit jelöl köztársasági elnöknek Sulyok Tamás megbuktatása után. Magyar Péternek egyébként volt már egy kísérlete államfőjelölésre, a világhírű sakkozó, Polgár Judit felkérését azonban elsiette egy kicsit.
Eredeti cikk megtekintése →