← Vissza

news.bsdnet.hu

Varju László: Győztünk a kínai hitelszerződések nyilvánosságra hozásában

Népszava 2026-08-05 16:07
Nyilvánosságra kerültek az Orbán-kormány kínai hitelszerződésének részletei - közölte egy szerdai Facebook-bejegyzésében a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. Varju László tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla döntése nyomán egy több éven át tartó pert zártak le. A nyilvánosság megismerhette az Orbán-kormány kínai hitelszerződésének részleteit. Kiderítettük a kínai bankcsoport tagjait, a hitel célját, összegét és kamatát, valamint a visszafizetés módját. Ez utóbbi az igazi kihívás, mert 2027. április 19-étől mindannyian nyögni fogjuk ennek a hitelnek a terheit - vélekedett. Jelezte, azt is érdemes lesz követni, valójában mire használták fel a hitelt. Azonban ez már egy másik fejezet, mivel ez az elszámoltatás része. Induljanak a parlamenti vizsgálóbizottságok, és mutassák be az Orbán-féle NER valódi kedvezményezettjeit - zárta posztját.
Eredeti cikk megtekintése →