Magyarország legnagyobb megyéje valóságos gyógyvíznagyhatalom
Termál Online
2026-08-05 17:55
Magyarország legnagyobb területű megyéje nemcsak méretét tekintve emelkedik ki a hazai mezőnyből, hanem gyógyvízkincsével is.
A hivatalos nyilvántartás szerint összesen 23 olyan termálkút található itt, amelynek vize gyógyvíz-minősítéssel rendelkezik.
8444 négyzetkilométeres területével Bács-Kiskun Magyarország legnagyobb megyéjének számít. Mérete jól érzékeltethető azzal, hogy csaknem akkora, mint Csongrád-Csanád és Győr-Moson-Sopron együttvéve. Alföldi elhelyezkedéséből is sejthető, hogy Bács-Kiskun megye gazdag gyógyvizekben, és ez valóban így is van.
Jelenleg 12 településén 23 darab hivatalosan elismert gyógyvizet adó kutat tartanak nyilván. Ezzel Bács-Kiskun megye Jász-Nagykun-Szolnokkal, Hajdú-Biharral és Budapesttel együtt az ország gyógyvizekben leggazdagabb területei közé tartozik.
Bács-Kiskun legrégebben elismert gyógyvizei közül három ugyanabban az évben, 1987-ben kapta meg a hivatalos minősítést – Kecskeméten, Kiskunmajsán és Tiszakécskén (lenti képen). Ugyanakkor nem az összes gyógyvizes kút van kihasználva, akadnak olyan települések – például Kecel vagy Nagybaracska –, ahol van gyógyvíz, de nem hasznosítják.
A legtöbb gyógyvizes kút Tiszakécskén található, ahol négy minősített termálkút működik. Ezek vizét két helyi fürdő is hasznosítja. Kecskeméten és Kiskőrösön (lenti képen) egyaránt három-három gyógyvizes kutat tartanak nyilván, míg Dávodon, Kiskunhalason, Kiskunmajsán és Nagybaracskán két-két ilyen kút található.
Településenként így oszlanak meg a gyógyvíz-minősítésű kutak:
Tiszakécske – 4
Kecskemét – 3
Kiskőrös – 3
Dávod – 2
Kiskunhalas – 2
Kiskunmajsa – 2
Nagybaracska – 2
Kalocsa – 1
Kecel – 1
Kiskunfélegyháza – 1
Kunszentmiklós – 1
Lakitelek – 1
Itt arról olvashat, hogy egy kicsit csúszik a Nosztalgia Fürdő újranyitása.