← Vissza

news.bsdnet.hu

Egy év kormányzás után Merz támogatottsága még Olaf Scholz mélypontját is alulmúlta

Mandiner 2026-05-07 18:56
Egy évvel a német kormány megalakulása után egyre több a kérdőjel Berlinben. A Magyar–Német Intézet elemzése szerint Merz több fontos választási ígéretét sem tudta teljesíteni, miközben a koalíciós viták és a gyenge gazdasági eredmények tovább rontották a kancellár megítélését. Egy évvel ezelőtt alakult meg Friedrich Merz német kancellár vezetésével az új német szövetségi kormány, azonban aMagyar–Német Intézet elemzéseszerint a kabinetmár most komoly politikai és társadalmi nyomás alatt áll. Az elemzés felidézi, hogy a CDU/CSU és az SPD koalíciója már a kezdetekkor nehézségekbe ütközött, mivel a Bundestag első kancellárválasztási fordulójában Merz nem kapta meg a szükséges többséget. A szerzők szerint ez előrevetítette a későbbi belső konfliktusokat is. Merz több kampányígéretecsak részben vagy egyáltalán nem valósult meg. A korábbi„fűtési törvényt”ugyan lecserélték egy enyhébb szabályozásra, de a teljes visszavonás nem történt meg. Az állampolgársági reform alapvető elemei szintén érvényben maradtak, miközben a kannabisz legalizálásának visszafordítása és az önrendelkezési törvény eltörlése is elmaradt. Az elemzés szerint a német gazdaság továbbra is komoly strukturális problémákkal küzd, miközben a kancellár által ígért„gazdasági fordulat”csak részben valósult meg. Bár létrejött egy 500 milliárd eurós különalap infrastruktúra- és energetikai beruházásokra, ezért cserébe Merznek fel kellett oldania az adósságfék korlátozásait,ami korábbi kampányígéreteivel is szembement. A dokumentum szerint azátfogó adócsökkentésekés abürokráciacsökkentésis elmaradt, miközben a gazdasági szereplők továbbra is túlzott szabályozottságra panaszkodnak. A különalap forrásainak86 százalékát nem az eredeti célokra használták fel. A tanulmány szerint havonta mintegy tízezer ipari munkahely szűnik meg Németországban, ami tovább rontja a„gazdasági kancellárként”fellépő Merz megítélését. Külpolitikai téren a kancellár aktív szerepvállalásra törekedett. Az elemzés felidézi, hogy Merz harminc országba látogatott el első hivatali évében, és igyekezett pragmatikusabb külpolitikát folytatni elődjéhez képest. Ugyanakkor kritikusai szerinta sok diplomáciai út ellenére kevés kézzelfogható eredményt sikerült elérni. A szerzők kitérnek arra is, hogyDonald Trump amerikai elnökkel feszült kapcsolat alakult ki, miután Merz bírálta az Irán elleni háborút. Ezt követően Washington több ezer Németországbanállomásozó amerikai katona kivonását rendelte el, és további retorziókat is kilátásba helyezett. Ezt is ajánljuk a témában Még több amerikai katonát vonhatnak ki. Az elemzés szerint a védelempolitika az a terület, ahol a Merz-kormány a legtöbb kézzelfogható lépést tette. A kabinet elfogadta az újkatonai szolgálati szabályozást, amely az elemzés szerint már 18 éves férfiak számára iskötelező jellegű sorozási elemeket tartalmaz, miközben jelentősen növelnék a Bundeswehr létszámát és nagyszabású modernizációs programot indítottak a német hadsereg fejlesztésére. Ezt is ajánljuk a témában Január elsejétől a német fiatalok a 18. születésnapjukra megkapják a behívót a katonai szolgálathoz szükséges orvosi vizsgálathoz. A Magyar–Német Intézet ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a koalíción belüli viták egyre súlyosabbak. Az SPD és a CDU/CSU közötttöbb fontos kérdésben is nyilvános konfliktus alakult ki, miközben a közvélemény-kutatások történelmi mélypontra mérték Merz támogatottságát. Egy felmérés szerint már csak a választók 15 százaléka elégedett a munkájával. Az elemzés szerintaz AfD több kutatásban már meg is előzte a CDU/CSU-t, miközben a választók többsége úgy véli, hogy a jelenlegi koalíció nem fogja kitölteni a 2029-ig tartó ciklust. A szerzők szerint egyre reálisabb forgatókönyv az előrehozott választás lehetősége is. Nyitókép: John MACDOUGALL / AFP Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét. Ezúttal is Dmitrij Medvegyev látja sajátosan a helyzetet. A német külügyminiszter nem szeretne rebellis államokat látni a közösségben. Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem. A CDU-s politikus otthon és külföldön is elveszítette a kontrollt. Berlinben tiltakoznak a kettős mérce ellen. A politikai fegyverként használt pedofilellenes fellépés több kárt okozott 2024 és 2026 között a Fidesznek, mint amennyit 2021 nyarán a korabeli ellenzéknek. Hollandia arra törekszik, hogy újraindítsa a tárgyalásokat a befagyasztott orosz vagyonból származó 210 milliárd euró felhasználásáról. A szlovák kormány más „reformokat” is hirdetett: a 250 fő alatti iskolák bezárásával harmadával akarja csökkenteni az oktatás költségvetését.
Eredeti cikk megtekintése →