● news.bsdnet.hu

Gladiátorküzdelmek, diadalmenetek, társadalmi élet a Forum Romanumon, színházi előadások és viták a szenátusban. Filozófia és művészet, istennők és hadvezérek – sok minden eszünkbe juthat, ha azt a kifejezést halljuk: ókori Róma. Arra azonban sokkal ritkábban szoktunk gondolni, hogy egy ilyen hatalmas metropolisban rengeteg szenny is keletkezett nap mint nap, amivel valami kezdeni kellett. Hatalma csúcsán Rómában mintegy egymillió ember lakott – ha naponta fejenként fél kilogrammnyi ürülékkel számolunk, akkor 500 tonna fekáliával kellett valamit kezdeni a városban. Mielőtt igazi metropolisszá vált Róma, ezt aránylag egyszerűen meg lehetett oldani: az emberek egyszerűen az utcára öntötték a szennyüket. A lakosság számának növekedésével azonban a helyzet előbb-utóbb tarthatatlanná kezdett válni. Noha a város körüli földeken trágyának felhasználták az ürülék egy részét, a kínálat hamar túlnőtt a keresleten. Róma első etruszk királya, Tarquinius Priscus adhatott parancsot egy hatalmas szennyvízelvezető csatorna építésére, noha ekkor a cél elsősorban még a mocsarak lecsapolása és a lakható területek növelése volt. A város növekedésével azonban a Cloaca Maxima, a „legnagyobb csatorna” kapóra jött, hiszen nemcsak a mocsarak vizét, de az emberi szennyet is elvezette – igaz, a város urai hamar rájöttek, hogy az eredetileg nyitott csatornát érdemes befedni. A Cloaca Maxima jelentősége a város életében óriási volt: ezt jól mutatja az is, hogy szentélyt építettek a csatorna „tiszteletére”, sőt saját istennője is volt: Cloacina. A szennyvízelvezető hatalmas mérnöki csodának számított: Sztrabón görög származású geográfus szerint olyan óriási volt, hogy egy szénával megrakott szekér is könnyedén áthaladhatott volna rajta , Idősebb Plinius pedig azon csodálkozott, hogy még áradások idején is ellenáll a természet tomboló erőinek az építmény. Noha mérnöki szemmel nézve kétségtelenül csodás konstrukció lehetett a Cloaca Maxima, köztisztasági szempontból sok kívánnivalót hagyott maga után . A szennyet egyszerűen a Tiberis folyóba engedte, noha az ürülékfolyam így a rómaiakat nem zavarta, a várostól délre lakókat viszont annál inkább. A csatorna ráadásul ideális otthont nyújtott patkányok tömegeinek , szörnyű bűzt árasztott és a szerves anyagok bomlásából jelentős mennyiségű metán is képződött. Mindezek után nem csoda, hogy a gazdagabb római polgárok nem „kötötték be” otthonukat a Cloaca Maximába . Inkább privát szennyvízgödröket ásattak, majd úgynevezett stercorarii-kat bíztak meg azzal, hogy kiürítsék a tározókat, amikor megteltek. A másik lehetőség az éjjeliedények használata volt, amelyeket a gazdagok és a szegények egyaránt nemes egyszerűséggel az ablakon kiöntve ürítettek. Ahogy azt Juvenalis római költő írta: „minden ablak, amely éjszaka kinyílik, amikor elelhaladsz alatta, súlyos veszélyforrást jelent”. Adja magát a kérdés, hogy mi tehettek azok, akiket otthonuktól távol ért a szükség? A gazdagabbak gyakran elvonultak egy csendesebb utcarészre, majd egy rabszolgáik segítségével sebtében felhúzott paraván mögött a magukkal hozott edényt használták. A szegényebeknek pedig maradtak a nyilvános illemhelyek, a foricae-k. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. Máig fennmaradtak például az ókori Róma kikötővárosából, Ostia Anticából ilyen „intézmények”: aránylag kis helyiségek, amelyeknek belső falán körbe kőpad található, melyen egyenlő távolságra egymástól lyukak sorakoznak . Ezek a nyílások meglepően közel találhatók egymáshoz: a helyet foglaló római polgárok számára nem sok személyes tér kínálkozott. Ezen némiképp segített az akkori viselet, a tóga. „A felgyűrt ruha egyfajta elválasztóként is szolgált, ami lehetővé tett egyfajta privát szférát a dolgukat végzőknek. Abban persze csak reménykedhettek, hogy a tóga nem piszkolódik be” – mondta Ann Olga Koloski-Ostrow antropológus, akinek egyik szakterülete az ókori Róma köztisztasága. Az ókorból fennmaradt régészeti leleteket szemügyre véve az is feltűnhet, hogy a padok előtt körben egy vájat vezetett a padlóba vésve . Ebben víz folydogált, és fontos szerepe volt. Akkoriban ugyanis nem létezett még vécépapír : a római polgárok egy bot végére erősített tengeri szivacsot használtak, amelyet ebben az apró árokban tudtak leöblíteni. Nem hangzik valami gusztusosnak, pláne, ha belegondolunk: a tersorium közös használatú volt. És persze az illemhelyek akkoriban sem voltak tisztábbak, mint manapság: akadtak olyan elvetemült személyek , akik a padlóra végezték a dolgukat, és a tersorium használata közben is történtek balesetek , így az ülőfelület sem volt mindenhol makulátlan. Mindezek ellenére a foricae több volt, mint egyszerű nyilvános vécé. A szinte vállt vállnak vetve egymás mellett erőlködő padszomszédok sokszor megbeszélték itt a világ dolgait . Politikai viták alakultak ki, üzletek köttettek, és itt (is) lehetett hallani a legfrissebb pletykákat. Sőt, olyan illemhelyet is találtak a régészek, ahol két nyílás közé a kőbe egy társasjáték tábláját vésték : az önfeledt időtöltéshez már csak két dobókockára és némi aprópénzre volt szükség. Tiberius idején az utóbbival persze nem ártott vigyázni: a paranoid császár ugyanis betiltotta, hogy bárki az ő arcképét magával vigye az árnyékszékre. Akár ki is végezhették azt, úgy végezte a dolgát, hogy közben Tiberius képével díszített érme volt nála. Ennél sokkal gyakorlatiasabban tekintett a nyilvános illemhelyekre Vespasianus. A császár jól tudta, hogy milyen értékes a vizelet: magas ammóniatartalma miatt ruhatisztításra és bőrcserzésre is használták akkoriban. Ezért adót vetett ki a vásárlására. A lépés roppant jövedelmezőnek bizonyult, és segített a Vespasianusnak feltöltenie vészesen apadó kincstárát. Fia tetszését azonban nem nyerte el: Titus kifejtette, hogy ízléstelen dolog így jutni pénzhez . A legenda szerint a császár ekkor fintorgó gyermeke orra alá dugott egy pénzérmét, és megkérdezte: ennek az illata is zavarja-e, majd hozzátette: „a pénznek nincs szaga”. Persze a ma ismert vécék feltalálása előtt nemcsak Rómában, hanem máshol is voltak illemhelyek: volt, ahol gödröket ástak, volt, ahol a városfalra vezették ki a budik tartalmát. Elveszett harmónia Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés