Vona Gábor „bomba javaslattal” állt elő a köztársasági elnök ügyében
Index
2026-08-05 20:34
A Második Reformkor Párt elnöke is reagált Havasi Bertalan kijelentésére, aki fölöslegesnek tartja a köztársaságielnök-választást , mert szerinte csak illegitim államfőt választhat a kormánypárt. A Fidesz kommunikációs igazgatója arra reagált, hogy szerdán a Tisza-frakció kezdeményezte, hogy az Országgyűlés augusztus 11-én válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét . A javaslatot a rendkívüli ülés napirendjének kiegészítésére nyújtották be.
Havasi Bertalannak üzenem, hogy szálljon le erről a bicikliről, mert ha a Tisza Párt jövő héten kedden köztársasági elnököt választ, az legitim lesz. Nekem sem fog tetszeni ez a mód, de legitim lesz
– jelentette ki Vona Gábor.
„Azt gondolom, hogyha 6 nap múlva köztársasági elnököt választ az ország egy ilyen helyzetben, amikor a köztársasági elnöki tisztség méltósága ennyire mélyre zuhant, amikor túl vagyunk egy ilyen balul sikerült castingon, akkor jó lenne már tudni, hogy ki az az ember, akit meg fognak választani” – vélekedett a pártelnök.
Szerinte nem jó, hogy még nem tudni, hat nap múlva ki lesz Magyarország köztársasági elnöke.
„Azt gondolom, hogy ha alkotmányozás lesz ebben az országban – márpedig ez az ígéret és erre is van szükség –, akkor ezt az alkotmányozást ne egy olyan államfő kísérje végig, aki hálával tartozik a parlamenti többségnek, a kormánypártnak, hiszen ők választották meg, hanem egy olyan ember, akit közvetlenül megválaszt a társadalom” – fogalmazott Vona Gábor.
És akkor itt jön a bombajavaslatom: Igen, 30 nap alatt nem lehet közvetlen választást tartani. De egy kétharmaddal rendelkező kormánypárt át tudja írni a szabályokat, ahogy azt meg is tette az elmúlt hetekben. Lehet, hogy szükség van egy 18. alaptörvény módosításra? Na Bumm! Az ügy fontossága ezt teljesen zárójelbe tudja tenni
– írta a Második Reformkor Párt elnöke, aki szerint néhány hónapon belül lehetne közvetlen választást tartani Magyarországon. Majd hozzátette:
Van egy dátum, ami azt gondolom, hogy mindent új megvilágításba tud helyezni. 2026. október 23. Az 56-os forradalom 70. évfordulója.
„Gondold át te is, van-e szebb, van-e méltóbb és van-e tisztább pillanat, hogy a magyar demokráciát visszahelyezzük a térképre. Ezen a napon kell tartanunk a közvetlen köztársasági elnökválasztást, írja ki erre a napra a kétharmados Tisza-kormány a köztársasági elnökválasztást, mert lezárni azt a hercehurcát, ami a köztársasági elnöki intézmény körül kialakult az elmúlt ciklusokban és most is csak így lehet” – ismertette ötletét vona Gábor.
(Borítókép: Vona Gábor 2024. július 13-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)